Elfogadta a lengyel kormány azt a törvénytervezetet, amellyel 15-ről 9 százalékra csökkentenék a vállalatok nyereségadóját – írja a Napi.hu. Emlékeztetnek, hogy tavaly óta Magyarországon ugyancsak 9 százalék a vállalati nyereségadó, amelyet a kormány azért csökkentett, hogy vonzóvá tegye hazánkat a befektetők számára.
A portál szerint a lengyelek lépésével Magyarország elveszti adóelőnyét, ám megjegyzendő, hogy nálunk a 9 százalékos nyereségadó a nagyvállalatokra is érvényes, míg Lengyelországban csak a legfeljebb 1,2 millió euró árbevételt elérő vállalatokra vonatkozna. A lengyel pénzügyminisztérium szerint 2016-ban 440 ezer adózó volt a kedvezményes adókulcs feltételéül szabott bevételhatár alatt.