Kultúra

Lady Gaga a szemünk előtt lesz világsztár, és egy pillanatig sem kérdés, miért

A Csillag születik dala lesz az, ami pár éve a City of Stars volt.

Lassan nyugodtan elkezdhetünk a filmmusicalek reneszánszáról beszélni: egy Kaliforniai álom vagy éppen a jövő héten érkező Csillag születik után nehéz lenne tagadni, hogy Hollywood elkezdte rehabilitálni az utóbbi évtizedekben másodvonalba szorult zsánert. Lady Gaga és Bradley Cooper párosáról a Csillag születikben már ódákat zengtek a fesztiválszereplés nyomán a kritikusok, meglepő lenne, ha nem lenne élvonalban az Oscar-versenyben is, és a most érkezett videoklip-trailer hibrid nyomán úgy tűnik, az egyszerű mozinézőt sem kevésbé fogja elvarázsolni a kiöregedett és a feltörekvő énekes románca. A Shallow című dalt kísérő klip abszolút működik zenei videóként és filmtrailerként egyaránt, és olyan érzelmi ívet fut be, hogy ha a film is követni tudja ezt a dinamikát, akkor nagy bajunk nemigen lesz. Bradley Cooper, aki a főszereplés mellett rendezőként és társ-forgatókönyvíróként is jegyzi a filmet, mintha túllépett volna a nála fel-felbukkanó ripacsságon, Gaga meg persze istennőként énekel, ráadásul Cooper ragaszkodott hozzá, hogy a filmre élőben, tehát nem stúdiófelvételre playbackelve vegyék fel a dalokat. A teljes filmzene a film moziba kerülésével egy időben, jövő héten debütál.

Kiemelt kép: InterCom

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik