Szórakozás

Rózsaceremónián még nem volt akkora dráma, mint a vietnami Nagy Ő-ben, ahol egy nő szerelmet vallott egy másik nőnek

Magyarországon már másfél évtizede feledésbe merült a Nagy Ő elnevezésű televíziós reality, de Vietnamban például csak most éli a fénykorát.

Az ázsiai országban augusztusban debütált a műsor, minden a legnagyobb rendben haladt, aztán az egyik rózsaceremónia olyan drámaira sikeredett, hogy rögtön világhírre tett szert.

Akik esetleg nem emlékeznek, a show lényege, hogy a Nagy Ő minden héten kiejt a játékból egy hölgyet, a végén pedig csak egy marad, akivel le szeretné élni az élete hátralévő részét.

A napokban az egyik műsor végén egy bizonyos Minh Thu esett ki, ami minket egyáltalán nem érdekelne, ha a búcsújában nem arról beszélt volna, hogy a szériában tényleg rátalált a szerelem, csakhogy nem a Nagy Ő-t szerette meg, hanem az egyik versenytársát, aki egy másik nő, Truc Nhu.

Azért neveztem a versenybe, hogy rám találjon a szerelem. Meg is találtam a szerelmem, de nem te vagy az. Valaki más

– mondta Minh Thu, aztán odasétált a már említett másik nőhöz, átölelte őt, és megkérte, hogy menjen vele haza.

Egészen elképesztő módon Nhu igent mondott neki a Nagy Ő minden kérése ellenére, és ketten sétáltak ki a stúdióból.

És ha még ez sem lenne elég, Nhu végül meggondolta magát, és úgy döntött, tovább küzd a Nagy Ő kegyeiért, és visszaszállt a versenybe.

(indy 100)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik