Tudomány

Egymillió dolláros problémát oldhattak meg

Egy vezető matematikus hétfőn egy előadása során megmutatta, hogyan oldotta meg a 160 éve megfogalmazott Riemann-sejtést. Amennyiben számításait igazolják, úgy egymillió dollár jutalomban részesülhet.

Az Abel-díjjal és Fields-éremmel kitüntetett Michael Atiyah korunk egyik legnagyobb matematikusa. A szakértő hétfőn mutatta be számításait a Heidelbergi Koszorús Fórumon – számol be a Business Insider.

Bernhard Riemann 1859-ben fogalmazta meg az utóbb róla elnevezett sejtést. A hipotézis egy régi, prímszámokkal kapcsolatos kérdést igyekszik megválaszolni, és azt állítja, hogy az efféle számok nem véletlenszerűen oszlanak el, hanem egy, az úgynevezett Riemann-féle zéta-függvény által leírt mintához igazodnak. A sejtést eddig több billió prímszámon tesztelték, és megállta a helyét, a matematikában azonban ez nem bizonyító erejű.

A Riemann-sejtés később bekerült az egymillió dolláros millenniumi problémák közé. A Cambridge-i Clay Matematikai Intézet még 2000-ben ajánlott fel egymillió dollárt a hét problémából álló gyűjtemény egy-egy tagjának megoldásáért.

Bár a tudósok alapvetően is igen motiváltak voltak, hogy bizonyítsák a hipotézist, a pénzjutalom újabb lökést adott a kutatásnak. Az elmúlt években rengetegen álltak elő lehetséges megoldásukkal, Atiyah most azonban egészen új megközelítéssel próbálkozott.

A matematikus szerint Neumann János és Friedrich Hirzebruch munkáit használta fel a bizonyítás során.

Atiyah számításait természetesen más szakértőknek is igazolniuk kell, bizonyítását pedig publikálnia kell, mielőtt megkaphatná a Clay Matematikai Intézet pénzjutalmát.

Amennyiben Atiyah számítása helyes, úgy kijelenthetjük, hogy korunk egyik legnagyobb matematikai problémáját sikerült megoldania.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik