Belföld

Tíz hónapon belül belül két emberrel végzett a szekszárdi ámokfutó

osszetort-kocsik(1)(960x640).jpg (összetört autó, ámokfutó, )
osszetort-kocsik(1)(960x640).jpg (összetört autó, ámokfutó, )

A Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta annak a drogos ámokfutónak az ítéletét, aki 2015-ben ittasan, kábítószer hatása alatt balesetet okozott és utasa életét vesztette, 2016-ban pedig szintén ittasan megölt egy férfit.

A jogerősen megállapított tényállás szerint S.L. nem rendelkezett vezetői engedéllyel. 2015. október 5-én napközben sört és kábítószert is fogyasztott, majd éjszaka beült az apja kocsijába és engedély nélkül elvitte. Két utast szállított Szekszárdon, illetve a környékén, összesen több mint 60 km távolságot megtéve.

Másnap reggel kilenckor a megengedett legnagyobb haladási sebességet túllépve, 95-100 km/h sebességgel egy kanyarban  kisodródott és az út menti fás-bozótos területen egy fának csapódott. A balesetben a kocsi jobb első ülésén utazó sértett olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítása közben meghalt. A hátsó ülésen utazó utas 8 napon túl gyógyuló sérüléseket, a vádlott pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A cselekmény elkövetésekor a vádlott vádlott vérében 1,33 g/l ezrelék etilalkohol koncentráció volt, vezetési képességét pedig az elfogyasztott kábítószer is befolyásolta.

2016. július 30-án a vádlott Szekszárdon találkozott egy férfi ismerősével, akivel együtt italoztak, majd a sértett kezdeményezésére egy közeli faluba mentek. Itt tovább folytatták az italozást, a sértett kérésére, az általa átadott pénzből a vádlott két alkalommal is italt vett egy presszóban. A visszajáró pénzt mindkét alkalommal visszaadta a sértettnek.

Miután a presszóban már nem szolgálták ki tovább őket, a szeszes ital hatása alatt álló sértett és a vádlott a sértett lakása felé indult. Útközben a vádlott azt ígérte a sértettnek, hogy szerez neki nőt, ha fizet érte. A sértett egy idő után nem kívánta tovább a vádlott társaságát, ezért felszólította, hogy ne kövesse. A vádlott azonban pénzt akart szerezni tőle, ezért vele ment és egyre hangosabban követelte tőle a pénzt.

A férfiak egyre hangosabb szóváltását a közelben lakók hallották és felszólították őket, hogy hagyják abba a veszekedést. Ekkor a vádlott a kerítésre felugorva az őket csitítani próbáló tanút veréssel fenyegette meg, majd a sértettet  nagy erővel az arcon vágta, majd kikapta a kezében levő 10 ezer forintot és elszaladt. A sértett az ütéstől betonburkolatú járdába verte a fejét. Az esés következtében eltört a csontja és súlyos agyzúzódása és koponyasérülése keletkezett. A sértettet a mentők kórházba szállították, de olyan súlyos agysérüléseket szenvedett, hogy az életét az azonnali műtét és a kórházi kezelés ellenére sem tudták megmenteni.

A Szekszárdi Törvényszék a vádlottat halált okozó testi sértésben, rablásban, és halált okozó ittas járművezetés bűntettében is bűnösnek találta. Ezért halmazati büntetésül 8 év 6 hónap börtönre, 6 év vezetéstől és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik