Belföld

Videón, ahogy a MÁV a bolondját járatja az utasokkal

Hétfő reggel többen nem fértek fel a váci vasútvonalon érkező, Budapest felé tartó vonatokra. A Dunakeszi Repülőtérért Facebook-oldalon közzétett felvétel szerint 25 percen belül öt vonat érkezett, ebből egy gyors vonat, ami nem állt meg. A felvételen jól látható, hogy az első két személyvonatra nem lehetett felszállni, mert annyira zsúfolt volt.

Az elsőként érkező vonat jegyellenőre meg is kért minden várakozót, hogy a következő néhány perc múlva érkező vonatra szálljon fel.

Ugyanakkor a nem sokkal később befutott szerelvény is annyira tömött volt, hogy arra sem fértek fel az utasok. 

A második két vonat pedig gyakorlatilag teljesen üres volt.

Frissítünk!

Reagált a MÁV. Azt írták:
Egy tehervonat reggel, az angyalföldi körvasúti elágazás és Rákospalota-Újpest állomás között műszaki okok miatt, részben elzárta a vasúti pályát. Az előre nem látható esemény következtében a reggeli csúcsforgalomban közlekedő vonatok feltorlódtak és hosszabb menetidővel közlekedtek a Budapest–Vác–Szob vonalon. Ez okozta az utasforgalom aránytalan eloszlását a járatokon. A vasúttársaság az esetről tájékoztatta az utasokat a vonatokon és az állomásokon, felhívták a figyelmet a következő vonat érkezésére is. A MÁVINFORM a MÁV-csoport honlapján és a Vonatinfó applikáción is elhelyezte az erről szóló hírt. A MÁV-START ezúton is az utazók elnézését kéri a kényelmetlenségekért. A vasúttársaság mindent megtesz annak érdekében, hogy a zsúfolt elővárosi vonatokat menetrend szerint közlekedtesse. Naponta több száz elővárosi vonatot kell irányítani a reggeli órákban is. Amennyiben műszaki meghibásodás vagy baleset fordul elő, akkor is igyekszik operatív forgalomirányítással minél előbb helyreállítani a menetrendet. A vasúttársaság emellett ez úton is arra szeretné kérni a vonattal utazókat, hogy amennyiben van hely a kocsik belsejében, ne állják el az utat az ajtóknál, húzódjanak beljebb, ezzel is segítve a felszállásban utastársaikat. Az utasok vonatkésések esetén a MÁV-START Üzletszabályzatában adta lehetőségekkel élhetnek. A jegyvisszatérítésre és kártérítésre a szabályokat a MÁV-START honlapján olvashatják. Hozzátették: A Budapest–Vác–Szob vonal az egyik legforgalmasabb, éppen ezért jövő ősztől ezen és a ceglédi vonalon áll forgalomba 11 darab nagykapacitású, emeletes motorvonat, amelyet tavaly rendelt meg a vasúttársaság. Hamarosan pedig további 8 db emeletes motorvonat megrendelésére is lehetőségünk lesz. Így tovább enyhülhet a zsúfoltság a csúcsidőszakokban.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik