Szórakozás

Nicki Minaj egyik legnagyobb hobbija, hogy más celebekkel balhézik

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a New York-i divathét egyik bulija majdnem tömegverekedésbe torkollott, miután Cardi B megpróbált nekimenni Nicki Minaj-nak. A Harper’s Bazaar péntek esti partiján történt incidensnek végül egészen hamar vége is lett, előbbit ugyanis többen lefogták, így gyakorlatilag csak a cipőjét tudta Minajhoz vágni, de balszerencséjére vagy pont szerencséjére az sem talált célba. Nyilván felmerül a kérdés, hogy a két rapper min tudott ennyire összebalhézni, erre azonban egyelőre senki nem tudja a választ. Az viszont egyre biztosabb – függetlenül attól, hogy ebben a helyzetben nem ő kezdte a veszekedést –, hogy Nicki Minaj egyik legnagyobb hobbija, hogy más celebekkel balhézik.

A TMZ információi szerint amúgy Cardi B gyakorlatilag a semmiből felbukkanva, kifejezetten agresszívan közelítette meg Minajék asztalát, miközben azt ordította, hogy mondani akar a rappernek valamit. A biztonságiak szinte azonnal közbeléptek, ám a celeb cipője ekkor már bőven repült Nicki Minaj irányába. Az ezt követően kialakult balhéról videofelvétel is készült, amiből ugyan konkrétan nem derül ki, hogy Minaj mivel tudta ennyire felidegesíteni Cardi B-t – aki amúgy egy elég durva púppal a fején hagyta el a helyszínt –, a bejegyzés alatt olvasható szöveg szerint azonban valószínűleg az állhat a háttérben, hogy előbbi beszólhatott az egykori sztrippernek valamit nemrég született gyerekével kapcsolatban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Shade Room (@theshaderoom) által megosztott bejegyzés, Szept 7., 2018, időpont: 9:17 (PDT időzóna szerint)

Nicki Minaj vs. Mariah Carey

Az American Idol egyik legizgalmasabb évada egyértelműen a 2013-ban futó tizenkettedik volt. Na, persze nem a versenyzők miatt, ők is biztos jók volt, de az évad alaphangulatát egyértelműen Nicki Minaj és Mariah Carey folyamatos balhéja teremtette meg. Gyakorlatilag nem volt olyan epizód a széria során, amiben ne estek volna egymásnak valami teljesen nonszensz dolog miatt. A balhék végül odáig fajultak, hogy már élő adásban sem tudták magukat visszafogni. Ezek közül talán az egyik legemlékezetesebb, amikor Minaj azt tanácsolta az ötszörös Grammy-díjas Carey-nek, hogy jó lenne, ha kimosná a fülét. A két sztárt amúgy következő évadban gyorsan le is cserélte a Fox.

 

Nicki Minaj vs. Taylor Swift

Nicki Minaj és Taylor Swift a 2015-ös MTV VMA kapcsán szólalkozott össze. Ez az év mindkét zenész számára sikeresnek mondható, több kategóriában is jelölték őket a zenei díjátadón. Az egyetlen különbség talán csak annyi, hogy még Swift Bad Blood című száma konkrétan megnyerte az Év legjobb videóklipjének járó díjat, addig Minaj egyik legnézettebb és legmegosztóbb videója az Anaconda a jelölésig sem jutott el. Hogy zavarta-e ez a rappert? Természetesen nagyon, bánatát pedig Twitter-oldalán osztotta meg rajongóival.

https://twitter.com/NICKIMINAJ/status/623608271774072832?ref_src=twsrc%5Etfw&ref_url=http%3A%2F%2Fwww.billboard.com%2Farticles%2Fcolumns%2Fpop-shop%2F6641794%2Ftaylor-swift-nicki-minaj-twitter-argument-timeline

Ha  a videókliped a nagyon vékony nőket ünnepli, akkor jelölve leszel az Év legjobb videóklipje díjra

– írta Minaj, amit Swift szinte egyből magára is vett, nem sokkal később pedig válaszában leírta a rappernek, hogy egyáltalán nem tartja szép dolognak, hogy posztjával nőket fordít egymás ellen.

Viszályuk amúgy nem tartott sokáig, pár héttel később ugyanis már közös produkcióval léptek fel MTV zenei díjátadóján. Swift később azt nyilatkozta, hogy valószínűleg félreértette Minaj posztját, így azóta kapcsolatuk rendeződött.

Nicki Minaj vs. Miley Cyrus

Ha van celebbalhé, ami gyakorlatilag kitörölhetetlen a bulvártörténelemből, az nem más, mint Nicki Minaj és Miley Cyrus drámája. Az eset amúgy szintén a 2015-ös MTV VMA-n történt, Swifttel ellentétben viszont utóbbi nem járt annyira jól. A díjátadót megelőzően Cyrus egy, a New York Timesban megjelent interjújában azt nyilatkozta, hogy szerinte Minaj egyáltalán nem kezelte jól Swifttel való konfliktusát, a rapper ugyanis „nem volt elég kedves”. És, hát ez volt az a kijelentés, ami az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb és legsokkolóbb pillanatát okozta,

Minaj ugyanis köszönőbeszéd helyett – Anaconda című videója végül csak nyert egy díjat – inkább élő adásban, a színpadon állva beleállt Cyrusba.

És akkor most térjünk vissza ehhez a ribanchoz, akinek elég sok mondanivalója volt rólam mostanában a sajtónak. Na mi van, Miley?!

– mondta nemes egyszerűséggel Minaj.

Nicki Minaj vs. Farrah Abraham

Nicki Minaj, ha unatkozik, akkor balhézik. Ez onnan is látszik, hogy egy sima valóságshow miatt is képes bombát robbantani. Az MTV-n futó Tini mamik egyik szereplőjét, Farrah Abrahamet például azért osztotta ki Twitteren, mert az szerinte nem elég kedves az édesanyjához. A rapper azt tanácsolta az azóta amúgy már pornószínészként dolgozó Abrahamnek, hogy ahelyett, hogy ugráltatja az anyját, inkább tanuljon egy kis nyelvtant. A történet itt persze nem ért véget, sőt egy elég hosszú Twitter-csatát nézhettek végig az érdeklődök, amelynek legvégén Minaj konkrétan leribancozta Abrahamet.

https://twitter.com/F1abraham/status/686289005944541184

Nem anyukád nyitotta szét a lábát és nem öve lett az a gyerek. Legyél boldog, ő segít neked. Ne beszélj vele így a tv-ben, te kis ribanc

– írta bejegyzésében Minaj, amire Abraham csak annyit reagált, hogy szereti és törődik az anyjával, szóval a rapper fejezze be ezt az undorító beszédet.

Nicki Minaj vs Travis Scott

Néha az is előfordul, hogy Nicki Minaj egyfajta felsőbb jó érdekében generálja a balhét, erre pedig tökéletes példa, mikor Travis Scottba állt bele, de elég rendesen. Az történt ugyanis, hogy Minaj – akit gyakorlatilag a feminizmus és a düh vezérelt – Kylie Jenner pasiját azzal vádolva meg, hogy kihasználja barátnője hírnevét, azzal próbálja ugyanis eladni albumát, turnéjára a jegyeket, valamint az albumát promózó pulcsikat. A rapper később Ellen DeGeneres műsorában azt is elárulta, hogy legszívesebben szájon vágná Scottot.

Ez nem a dühről szól. Ez arról szól, hogy mi jó és mi nem, mi az, ami becsületes. Ha eddig második voltam, nem érdekelt. De ha úgy lesz második az albumod, hogy az első pólókat meg az albumát promózó dolgokat, illetve a még be sem jelentett turnéjára árul jegyeket, akkor úgy érzed, hogy átvertek téged. Én a zenémet szeretném eladni. Ő pedig eladott egy csomó pólót meg pulcsit és jegyet

– amelyből azért az is kiderül, hogy nem feltétlenül Jennert féltette.

Kiemelt kép: Theo Wargo/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik