Szórakozás

Nicki Minaj Ellen DeGeneresnek mondta el, miért vágná szájon Travis Scottot

Nicki Minaj nemrég nyilvánosan ment neki Travis Scottnak és Kylie Jennernek, most pedig végre el is magyarázta viszonylag érthetően Ellen DeGeneres műsorában, hogy mégis mi a problémája a rapperrel.

Minaj elmondta, hogy miután megtudta, hogy második lett a Billboard 200-as listáján, és Travis Scott volt az, aki megelőzte őt, legszívesebben szájon vágta volna a rappert. De állítása szerint nem azért, mert ő csak második lett, hanem azért ahogy szerinte Scott az élre került.

Ez nem a dühről szól. Ez arról szól, hogy mi jó és mi nem, mi az, ami becsületes. Ha eddig második voltam, nem érdekelt. De h úgy lesz második az albumod, hogy az első pólókat meg az albumát promózó dolgokat, illetve a még be sem jelentett turnéjára árul jegyeket, akkor úgy érzed, hogy átvertek téged. Én a zenémet szeretném eladni. Ő pedig eladott egy csomó pólót meg pulcsit és jegyet

– mondta Minaj, aki hozzátette, hogy igenis hálás azért, amit elért, csak igazságtalannak tartja a kialakult helyzetet.

Kiemelt kép: Michael Stewart/WireImage/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik