Kultúra

Felmondtak a Neo-nak

neo fm (neo fm, )
neo fm (neo fm, )

A rádió nem érti a felmondást. Végleg megszűnhet a Bumeráng. Egyik nagy rádió sem tart igényt a műsorra. Sőt, a kicsik sem.

A mai nappal felmondta a NeoFM-mel kötött műsorszolgáltatási szerződést a Médiatanács – jelentette be Kiricsi Karola, a hatóság szóvivője.

Bár a Hír24 kérdésére Kiricsi Karola nem akart válaszolni arra, hogy ez a döntés mit jelent a gyakorlatban, úgy tudjuk, Bochkor Gáboréknak harminc napjuk van a fellebbezésre, esélyük viszont kevés.

Hivatalosan nem kaptak értesítést

Megütközéssel értesültek a Neo FM rádiót üzemeltető FM1 Zrt. tulajdonosai arról, hogy az ideiglenes fizetési haladék alatt álló vállalattal kötött műsorszolgáltatási szerződést a Médiatanács felmondta. Álláspontjuk szerint ehhez a hatóságnak nincs joga, ezért nem tehetnek mást, mint hogy az ügyet a jogászokra bízzák – írja a cég közleménye. A társaság hivatalos értesítést a hatóság döntéséről még nem kapott, csupán a médián keresztül értesültek arról. Az ideiglenes fizetési haladék fényében azonban értetlenül állnak az előtt, hogy a Médiatanács a felajánlott 483,9 millió forint értékű értékpapírt nem fogadta el óvadékként, és határozatot fogadott el a műsorszolgáltatási jogosultság visszavonásáról. Ezzel megszüntette még a lehetőségét is annak, hogy az FM1 Zrt. eleget tudjon tenni fizetési kötelezettségének. Mióta a csatorna tulajdonosai kinyilvánították, hogy akár 1 forintért is eladják a rádiót üzemeltető vállalkozást, ha az új tulajdonos eleget tesz a társaság fizetési kötelezettségének, több tárgyalás kezdődött mind hazai, mind nemzetközi befektetőkkel. Ezek az NMHH szóvivőjének arra a mondatára, hogy: ”a fellebbezés lehetősége megilleti a céget, de ezek után akkor sem módosul a testület döntése, ha a teljes adósságot befizetik” megszakadtak, így alig van esély arra, hogy a jövőben a hitelezők pénzükhöz juthassanak.

Jogászokra bizzák

Földes Ádám, az FM1 Zrt. vezérigazgatója elmondta: innen kezdve a jogászoké a pálya, a menedzsmentnek az a feladata, hogy a dolgozók és a partnerek számára segítséget nyújtson és igyekezzen minél inkább „fájdalommentessé” tenni ezt a mindenki számára nagyon nehéz helyzetet. Egyben megköszönte a dolgozók kitartását, profi és lelkiismeretes munkájukat, valamint a hallgatók és a partnerek bizalmát.

Nem kellenek

A NeoFM bezárása után nem marad nagy rádió ahol a Bumeráng folytathatná. A Hír24 információi szerint a ClassFM nem tart igényt a rádiósokra. A Morning Show jelenleg veri hallgatottságban a konkurens műsort, így a másik országos adóra biztosan nem mehet át a Bochkor-Boros-Voga trió.

A Juventus Rádió programigazgatója azt mondta, van reggeli műsoruk. Péter Petra és Hajdu Tibi kitűnő reggeli műsort készítenek, fel sem merült a csere. Kalácska Gábor korábban dolgozott Bochkorékkal. „Őszintén sajnálom a NeoFM egész stábját. Mindannyian magas színvonalon végzik a munkájukat. Nem csak a Bumeráng csapata, de a többi kolléga is kitűnő szakemberek.”

A közmédiában egyetlen adónak, a most ismét Petőfinek hívott MR2-nek vághat a profiljába a Bochkor-Boros-Voga trió. Itt néhány hónapja új reggeli műsor megy “Talpra magyar” címmel. Bár a hallgatottsági adatok, mondjuk így, igencsak szerények, a közmédia ennek ellenére sem gondolkodik a cserén.

Mint megkeresésünkre elmondták: “Számtalan műsorötlet érkezik nap mint nap a közmédia szakembereihez, akik a megfelelő mérlegelés után döntenek egy-egy műsorelem vagy produkció megvalósításáról. Ez a téma nem került szóba eddig a közmédia berkein belül.”

Fel sem merült

Több kisebb rádiót is megkerestünk, de mindenhol azt mondták, hogy fel sem merült a műsor átvétele. Több programigazgató azt mondta, a műsor jó, volt, aki ismeri is személyesen a rádiósokat, de nem tartanak rájuk igényt.

Természetesen kerestük a műsorvezetőket, de azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a műsorban már mindent elmondtak. Bochkor Gábor azt mondta, ő nem vette fel senkivel a kapcsolatot, hogy átmenekítse a műsort egy másik rádióba. “Soha nem beszéltem senkivel a műsor jövőjéről, ez ugyanis nem az én, nem a mi dolgunk. Mi műsorvezetők vagyunk. A vezetőség dolga, hogy kidolgozzanak egy csomagot, aminek hála folytathatjuk a műsort” – mondta a reggeli Bumerángban Bochkor Gábor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik