A gyermekeim taníttatása nem köz-, hanem magánügy. Kérem a nyilvánosságot, hogy gyermekeim, családom magánéletét tartsák tiszteletben
– ezt az egyenválaszt kaptuk a miniszterektől és az oktatásért felelős Emberi Erőforrás Minisztériumának államtitkáraitól arra a kérdésünkre, hogy állami, egyházi vagy magánóvodába, -iskolába járnak-e gyermekeik. (Azokat a politikusokat kérdeztük meg, akiknek – vagyonnyilatkozatuk alapján – van velük egy háztartásban élő gyermekük.) A közös mondás annyiban nem meglepő, hogy korábban a 444.hu kérdésére már Szabó Tünde is ezt felelte, noha éppen a sportért felelős államtitkár volt az, aki közüggyé tette a kérdést, miután hivatalos Facebook-oldalán publikált fényképeket tanévet kezdő gyermekeiről.
A történet külön érdekessége az volt, hogy miközben Orbán Viktor arról beszélt Kirgizisztánban, vége a világrendnek, amely szerint a tudás Nyugatról áramlik Keletre, a Szabó által választott iskola – honlapján közzétett nyilatkozata szerint – olyan nemzetközi intézmény, amely a szabadság jegyében, a diszkrimináció minden fajtáját elutasítva, a humanista eszmék figyelembe vételével működik.
A kormány ráadásul az egészségügyet és oktatást érintő ellenzéki kritikákat rendre azzal söpri le, nincsenek válságban az ellátórendszerek, ennek fényében viszont érdekes, hogy az oktatásért is felelős minisztérium egyik vezetője nem az állami rendszert választja.
A többi kormánytagról tehát nem derült ki, ugyanígy tett-e. Kérdeztük Rogán Antalt, aki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezeti és Szijjártó Péter külügyminisztert is, akinek felesége olyan magánóvoda felügyelő bizottságának tagja, amelynek tagintézménye az ő ingatlanában működik. Érintett még a tárcavezetők közül Palkovics László, akitől az egyenválaszt sem kaptuk meg.
Az EMMI államtitkárai közül többeknek is feltettük a kérdést: Czibere Károly, Fülöp Attila, Hoppál Péter, Novák Katalin, Pacsay-Tomassich Orsolya, Rétvári Bence, Vitályos Eszter. Közülük többen az egyenfelelettel reagáltak, mások sehogyan sem.
Kiemelt képünkön: Rogán Antal, a Fidesz akkori parlamenti frakciójának vezetője, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Zsiga Marcell, a Fidesz volt országgyűlési képviselője a Fidelitas XII. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Bálna kereskedelmi, kulturális, szórakoztató és vendéglátó centrumban 2015. március 14-én. Fotó: Marjai János / 24.hu