Belföld

Az amerikai nagykövet semmiféle szabadságjog csorbulását nem látja Magyarországon

A legnagyobb baj, hogy nincs moszlim temető.

Egyetlen elégedetlen emberrel sem találkoztam – jelentette ki az új amerikai nagykövet, David B. Cornstein a Szombat folyóiratnak adott interjúban, amit a 444 szúrt ki.

Cornsteint arról kérdezték az interjúban, hogy fel kíván-e lépni a magyarországi demokrácia, a fékek és ellensúlyok rendszerének leépítése miatt.

Ami az itteni helyzetet illeti, én csak annak alapján ítélhetek, amit látok és nem annak alapján, amit mondanak, amit a tévében látok vagy egy újságban olvasok. Ha valóban azt látnám, hogy bármely személy vagy intézmény szabadságát veszélyeztetik, azonnal felszólalnék az ügyében. De ehhez arra van szükség, hogy ezt a saját szememmel lássam. Ha valaki nekem ilyesmiről beszélne, akkor alaposan megvizsgálnám az ügyet, és ha azt látnám, hogy ezeket a szabadságjogokat csorbítják, akkor határozottan felszólalnék

– jelentette ki. Majd elmondta: neki az elmúlt két hónapban rendkívül kedvező tapasztalatai voltak, találkozott vallási vezetőkkel, világi vezetőkkel, NGO-k vezetőivel, és senki nem mondta, hogy „ez vagy az rossz, szörnyű, kérem lépjen közbe, segítsen”. Azt állítja a nagykövet, hogy elégedett emberekkel találkozott, és nem látta, hogy a szabadságjogokat csorbítanák.

Egy probléma azonban valóban elhangzott, és jó is, hogy emlékeztet rá. A moszlim vezető említette, hogy Magyarországon nem tudnak temetkezni. Nincs moszlim temető, ami akkor is gond, ha tudjuk, hogy a moszlimok itt nincsenek sokan. Megígértem, hogy ennek utánanézek és segítek

– árulta el a nagykövet. (Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik