Kultúra

Kilenc ember kezében a Nemzeti sorsa

Kilenctagú szakmai bizottság értékeli a Nemzeti Színház vezetői állására beadott pályázatokat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön. Négyen pályáztak az igazgatói pozícióra. A bizottságnak december 14-ig kell értékelnie a munkákat.

A testületben helyet kapott Kerényi Imre rendező, Nagy Viktor rendező, Szigethy Gábor színháztörténész és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója is.

A munkavállalókat Törőcsik Mari, a nemzet színésze, a Színházi Dolgozók Szakszervezetét Konrád Antal színművész képviseli. Rajtuk kívül a miniszter jelöltjeként Révész Mária miniszteri főtanácsadó, a munkáltatói jogkör gyakorlójának képviseletében pedig az Emmi két szakreferense vesz részt a testület munkájában.

A bizottságnak a pályázatok beérkezésétől számított 30 napon belül, december 14-ig kell értékelnie a munkákat. Azt követően a miniszternek további 30 napja lesz a döntésre. L. Simon László kultúráért felelős államtitkár csütörtökön azt mondta, szeretné, ha minél hamarabb megszületne a döntés.

A Nemzeti Színház élére a jelenlegi igazgató, Alföldi Róbert mellett Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező pályázott. Az új igazgató megbízatása 2013. július 1-jével kezdődik, és öt évre szól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik