Kultúra

Visszamennek a föld alá

A támogatások zárolása miatt jövőre megszűnhet a nemzetközi elismeréseket is besöprő Tünet Együttes. Az együttes vezetője, Szabó Réka azt mondja: visszamennek az underground kultúrába.

“Vissza fogunk menni az elnyomott underground kultúrába, abba az időbe, amikor ez a műfaj az ellenállás melegágya volt. Érdekes, hogy azt sem ismerik fel a döntéshozók, hogy ezekkel a döntésekkel hihetetlen összefogást generálnak ezen a területen” – mondta a Magyar Narancsnak adott interjúban Szabó Réka azzal kapcsolatban, hogy a kormány ellehetetleníti a független társulatokat.

A Tünet Együttes vezetője szerint a kőszínházakkal ellentétben őket csak úgy tudják kontrollálni, ha megszüntetik a támogatásukat, és akkor nagyon nehéz lesz azt a minőséget fenntartani, ahov eljutottak. “Akkor majd mindenkinek más munka mellett kellene ezt csinálnia, márpedig egy táncos a napi hét óra próba után nem vállalhat mellékállást” – magyarázza a koreográfus, aki egyébként az ELTE matematika szakán szerzett diplomát.

Szabó Réka azt mondja, csak pletykákból tájékozódnak, hiszen hivatalosan senki nem kommunikál velük. Így arról sem, hogy a minisztérium minden törvényes határidőt átlépett, amely alatt szerződést kellett volna kötnie velük.

A kulturális kormányzat és a független társulatok videoháborúját itt nézheti meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik