Élet-Stílus

Megszóltak egy koszos férfit a boltban, zseniálisan reagált

Ha egy hosszú nap után este betérünk egy boltba, hogy vegyünk valami ehetőt, legtöbbször nem igazán foglalkozunk a külsőnkkel – azok, akik kültéri, fizikai munkát végeznek, meg főleg nem bajlódnak azzal, hogy a legjobb formájukban jelenjenek meg egy kisboltban, és ezt azért a legtöbben meg is értik.

Andy Ross-szal ez nem így történt, amikor még májusban egy boltba besétálva észrevette, hogy egy kislány bámulja őt. Andy régebben katonaorvos volt, de most már az építőiparban dolgozik, így érthető, hogy egy hosszú nap után koszosan, maszatos arccal vásárolgatott. Nem zavarta, hogy a kislány nézi őt, arra viszont már felkapta a fejét, mikor meghallotta, hogy a gyerek anyja azt mondja a lánynak:

Ezért kell továbbtanulnod.

A legtöbbünk talán nem foglalkozott volna az anya mondatával, Andy viszont nem hogy nem engedte el a füle mellett a lenéző megjegyzést, de oda is ment hozzájuk, bemutatkozott és olyan leckét adott fel az anyának meg a jelenlévőknek, amit sokáig nem fognak elfelejteni.

 Kicsit a pillanat hevében cselekedtem, komolyabb reakciót is kaptam rá, mint amire számítottam. Sok hasonló sztorit hallottam már, ahol ilyen helyzetbe kerültek emberek. Nagyon jó látni, hogy ennyi ember értékeli és osztja meg az enyémet!

Íme az elhíresült Facebook-poszt, amelyben Andy elmeséli és összegzi a történteket:

Szóval, ma volt egy nagyon érdekes és «tanító jellegű» beszélgetésem egy hölggyel és annak kislányával. Bementem egy boltba, mielőtt még hazamentem volna, és egy kislány folyamatosan bámult engem. Amivel nincs semmi baj. Tudom, hogy a kisgyerekek kíváncsiak, főleg ha látnak egy olyan koszos embert, mint én.  Előttem kötöttek ki a sorban a kasszánál és a lány még mindig engem bámult. Az anyja rászólt, hogy hagyja abba. Mikor végeztek és a kijárat felé indultak, hallottam, ahogy az anyuka halkan azt mondja a lánynak: «ezért kell továbbtanulnod». Úgy gondoltam, ez tökéletes alkalom arra, hogy egy kicsit kioktassam az anyát és az ő 7-8 éves lányát. A következőket mondtam nekik:

Először is, kifejezetten tanult koszos ember vagyok. Nemcsak érettségit, de diplomát is szereztem és több egészségügyi végzettségem is van. Az, hogy a külsőm miatt tanulatlannak gondol, eléggé tudatlanságra utal.

Másodszor, ha azért mondja a lányának, hogy tanuljon tovább, mert tetoválások vannak a karjaimon… akkor ezzel elnyomja a kreativitását és akadályozza, hogy a képzelőereje fejlődjön. Büszke vagyok a tetoválásaimra, amiket Forrest Bateman varrt rám. Azt jelképezik, hogy büszke vagyok az országomra és a katonaorvosi szolgálatomra.

Harmadszor, ha a sapkámra utalt a megjegyzésével (ami a képen nem szerepel), azért viseltem, mert egy jávorszarvas van rajta. Nem tudhatta, de társtulajdonos vagyok a Evergreen State Outdoorsnál, és büszke vagyok arra, hogy támogathatom a felelősségteljes fegyvertartást és a vadászatra vonatkozó jogaimat.

Végezetül: én választottam az építőipari munkát. Büszkén mondom, hogy része vagyok Amerika építésének, és hogy élvezem a munkám. Kipróbáltam az irodai munkát, miután visszatértem a katonaságból, de az nem nekem való. Szeretek fizikai munkát végezni a szabadban, és ez néha azzal jár, hogy koszos leszek tőle. Jól keresek, gond nélkül el tudom tartani a családom. A külsőmnek semmi köze nincsen az intelligenciámhoz.

Azzal hagytam ott őket, hogy: «legyen szép napotok és próbáljatok nem úgy elítélni másokat, hogy nem tudtok róluk semmit. Sok sikert a kislány neveléséhez».

A mai nap leckéje:

1 – ne ítélj el másokat elsőre,

2 – csináld, amit szeretsz és élvezel, így soha nem fog munkának tűnni,

3 – a fizikai munkák a legjobbak,

4 – az oktatás fontos, de egy diploma nem garantál semmit,

5 – a tapasztalat, kitartás és kemény munka segít kiépíteni az utat a karrieredhez,

6 – ne legyél seggfej szülő, aki seggfejnek neveli a gyerekeit,

7 – ha valaki intelligenciáját le akarod szólni, akkor ne járasd le magad azzal, hogy a másikat «koszos férfinak» nevezed,

8 – szükségem van egy fürdőre.

Facebook

via wetpaint

Ajánlott videó

Olvasói sztorik