Vastapssal nyílt meg a Dörner-kor

Kodolányi népszínműve a harmincas évek
elején játszódik az Ormánságban (MTI Fotó: Kollányi Péter)

A bemutatóval nem kívánunk „színházi forradalmat” kivívni – írta a színház honlapján Pozsgai Zsolt főrendező. Mint ígérte, hatásos, emberi történet lesz a Földindulás. Igaza volt, nem volt színházi forradalom. És abban is, hogy emberi történetet mutatott be az alkalmi társulat (a nyolc szereplő közül csak két színész tagja az Új Színháznak), igaz már-már tanmesének is beillő egyszerűséggel.

Dörner György igazgatósága első bemutatója nyilván mérföldkő az Új (majdnem: Hátország) Színház életében. Ennek megfelelően az előtérben várta az érkezőket mind az igazgató, mind a főrendező. A közönség soraiban számos a Fidesz-holdudvarhoz köthető arc tűnt fel, többek között Kerényi Imre, Bayer Zsolt, Jókai Anna. Ott voltak továbbá – korábbi ígéretükhöz híven – a Goj Motorosok is szokásos szerelésükben, akik vagy három és fél sort töltöttek meg a nézőtéren.

Az előadás előtt és a szünetben Kodolányi János és Csurka István könyveit vehette meg a nagyérdemű több asztalnál is, illetve megtekinthetett egy Kodolányi-kiállítást. Ezen kívül semmi különös nem történt, sem tüntetők, sem ellentüntetők nem szállták meg a Paulay Ede utcát. A Dörner pályázatában szereplő – a „hátországból” nézőket szállító – buszok sem okoztak dugót a színház előtt. Ahogy kell, hét után 10-15 perccel, itt-ott foghíjjal a nézőtéren, elkezdődött a Földindulás.

Kodolányi János népszínműve a harmincas évek elején játszódik az Ormánságban. A történet szerint a dolgos, de szegény Kántor János fiatal felesége babát vár, de a babának senki nem örül a szülőkön kívül. A gazdasági válság által felerősített nyomor ugyanis arra kényszeríti a falusi családokat, hogy mindenhol csak egy gyerek legyen, mert azt is nehéz eltartani. Ez az íratlan törvény. Kántor szembe kerül apósával és anyósával, akik Piókás Szüle segítségét kérik. A vajákos asszony titokban olyan szereket kotyvaszt, és még ki tudja milyen praktikákat űz, tevékenysége eredményeképp a nők elvetélnek. Kántor János megpróbálja megvédeni feleségét, születendő gyermekét, de az egész közösség ellene fordul.

A színpadra gerendákból ácsolt parasztház-díszleteke között feltűnik még a falu bolondja (a szintén Piókás Szüle által „kezelt”) Fekete Zsuzsi, ő talán a fiatalasszony egyetlen szövetségese. Illetve az színre lép Amerikánus Dzsoni, a tengerentúlról, sok pénzzel hazatért, és a bankok érdekeiben eljáró fiatalember.

Tanmese vajákos asszonnyal, falu bolondjával és hitellel
(MTI Fotó: Kollányi Péter)

Ő testesíti meg a tanmese központi figuráját, aki minden házat, földet felvásárolna, továbbá hitelt (még jó, hogy nem devizahitelt) ajánl mindenkinek. A föld azért kell, hogy a bank épületeket, fürdőt építsen a környéken. Magyarázza is a bolond lánynak Dzsoni, hogy „mindenki szolga lesz, a szolgáknak is szolgájuk lesz, ez a haladás”. Kántor ellenáll, nem adja az apáitól örökölt földet, s kis házat. Már csak azt a bölcsességet várnánk, hogy „nem leszünk gyarmat”. Ha ez el is maradt, így is néhány, a mai korra erősen áthallásos ehhez hasonló mondat értő morajt kelt a közönség soraiban.

Közben tragédiák is történnek: vízbe fullad a nyolcéves Józsika, kiderül, hogy meddővé vált Piókás Szüle nyomán a fiatalasszony. De a végén, Isten segedelmével, veszít a nagytőke képviselője, és ráadásul megszülethet a kisgyermek is. Minden jó, ha a vége jó.

A függöny még le sem gördült, mikor a közönség vastapsban tört ki, az elöl ülő szimpatizáns motorosok, szinte parancsszóra, egyszerre álltak fel, nyomukban a mögöttük ülők. Állva ünnepelte a Dörner-kort a közönség. Mert a taps nem csak a színészeknek szól, hanem a be-bekiabálásokból (Hajrá, Döri!) is gyaníthatóan a vadonatúj Új Színháznak. A Hátországnak.

A darab végül is nézhető. Sőt, a végig a háztetőn ülő vagy álló, s időnként csodaszépen hegedülő cigány, továbbá Koncz Gábor kemény „ház ura”, vagy Földes Eszter bájos falu bolondja még emlékezetes is maradhat.

Erős kezdésnek azonban kevés ez a Földindulás.