Nagyvilág

11 túrázó halt meg Dél-Olaszországban

Ahogy arról vasárnap már beszámoltunk, a Dél-Olaszországban fekvő Raganello-szurdokban többen meghaltak és eltűntek, amikor hirtelen megáradt egy folyó.

A szerencsétlenség a calabriai Civita hegyközség közelében történt, ahol a heves esőzések megduzzasztották a folyót a szakadékban. A túrázókat készületlenül érte az áradás, és a csoportot részben magával sodorta a folyó. Vasárnap még nyolc halottról lehetett tudni, a BBC legfrissebb hírében már arról számol be, hogy

a halottak száma 11-re emelkedett, és sokan eltűntek.

18 túrázót már kimentettek, köztük egy 10 éves kisfiút. Hat embert kellett kórházba vinni. A helyi hatóságok közlése szerint egyelőre nem tudni, pontosan hány túrázó tűnt el. Elképzelhető, hogy többeknek sikerült a sziklákon, a mélyedésekben menedéket találni.

Egyelőre azt sem lehet biztosan tudni, hogy milyen nemzetiségűek a túrázók. A Corriere della Sera napilap azt írja, hogy az egyik sérült holland.

Amikor a túrázókat elérte a megáradt folyó, úgy katapultáltak, mint a puskagolyó, és 3 kilométerrel lejjebb sodorta őket a víz

– nyilatkozta a katasztrófavédelem egyik munkatársa.

Kiemelt kép: Civita, 2018. augusztus 20. Légi felvétel a Dél-Olaszországban fekvő Raganello-szurdokban dolgozó mentőalakulatról a calabriai Civita hegyközség közelében 2018. augusztus 20-án. Legkevesebb nyolc túrázó fulladt a megáradt folyóba, többen eltűntek, miután a heves esőzések megduzzasztották a folyót a szakadékban. (MTI/EPA/Francesco Capitaneo)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik