Belföld

Demény Pál kapta a legmagasabb rangú állami kitüntetést

Demény Pál György demográfus, közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja kapta a Magyar Szent István Rend kitüntetést, a legmagasabb rangú magyar állami elismerést augusztus 20-án Áder János köztársasági elnöktől.

Nyíregyházán született 1932. december 24-én. Édesapja jogász volt, a kommunista hatalom elmozdította állásából, ezért Demény nem érettségizhetett állami gimnáziumban, a debreceni református gimnáziumban fejezte be középiskolai tanulmányait. A közgazdasági egyetemen tanult tovább, majd 1955-től a Központi Statisztikai Hivatal népesedésstatisztikai főosztályának munkatársa volt. 1957 elején francia nyelvtudása révén egyik főnöke tolmácsaként jutott ki egy konferenciára Svájcba, ahonnan nem jött vissza. Egy ideig Genfben élt és tanult, majd az Egyesült Államokba költözött, a Princeton Egyetemen közgazdaságtanból doktorált. A népességtudományra, demográfiára szakosodott. 1961 és 1966 között az egyetemen tanársegéd, később adjunktus volt, majd 1966 és 1969 között a Michigani Egyetemen oktatott, ahol 1969-ben professzor lett. 1969-ben a Hawaii Egyetem professzora, valamint a honolului Kelet-Nyugat Népességkutató Intézet alapító igazgatója lett.

1973-ban meghívták New Yorkba, a jelentős fejlesztések előtt álló Népesedési Tanács alelnöki posztjára és  felajánlották neki az újonnan létrehozandó demográfiai kutatóintézet, a Center for Policy Studies igazgatói állását is. Másfél évtized sikeres munka következett ezután, Demény Pál a modern demográfia egyik legelismertebb nemzetközi szaktekintélye lett.

1986-ban őt választották az Amerikai Népességtudományi Társaság első nem észak-amerikai születésű elnökévé.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Tizenöt év után vezetői posztjáról leköszönt, de főmunkatársként és az általa 1975-ben alapított szakmai folyóirat, a Population and Development Review főszerkesztőjeként tovább dolgozott. Emellett  oktatott, előadásokat tartott szerte a világban, szakértőként segítette az ENSZ, a Világbank és más nemzetközi szervezetek munkáját. 2012-ben nyugdíjba vonult.

Magyarországra a nyolcvanas években térhetett vissza először, majd a rendszerváltás után az amerikai mellett ismét magyar állampolgár is lett. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső taggá választotta. Akadémiai székfoglaló előadását Európa népességpolitikai dilemmái a huszonegyedik század kezdetén címmel tartotta. Nem sokkal nyugdíjba vonulása után Budapestre költözött feleségével, Boga Marianna főorvossal.

Fő kutatási területe a halandósági táblák, a stabil népességmodellek, becslési eljárás az adathiányos országok demográfiai folyamatainak elemzéséhez, a történeti demográfia, a népességváltozás és a gazdasági növekedés közötti kapcsolatok és ezek politikai vonatkozásai. 2017-ben megkapta a Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat kitüntetést.

Az újjáalapított Szent István Rend a legmagasabb magyar állami kitüntetésnek számít.

  • 2013-ban Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó és Lámfalussy Sándor közgazdász, bankár részesült az elismerésben.
  • 2014-ben Kertész Imre Nobel-díjas író és Rubik Ernő Kossuth- és állami díjas feltaláló.
  • 2015-ben Polgár Judit sakk nemzetközi sakknagymester és Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző-karmester,
  • 2016-ban Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes és Makkai Ádám Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas költő, műfordító, nyelvész,
  • 2017-ben Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester vehette át a legmagasabb állami kitüntetést.

(Kiemelt kép: MTI / Mohai Balázs)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik