Nagyvilág

Nemzeti gyász – eltemették a genovai áldozatokat

A városban megállt az élet, a kikötőben a hajókürtök megszólaltatásával búcsúztak a halottaktól.

Szombaton fél tizenkettőkor kezdődött a genovai hídkatasztrófa áldozatainak temetése, amelyen részt vett Sergio Mattarella államfő, Giuseppe Conte miniszterelnök, és a két kormánypárt vezetője, Luigi Di Maio és Matteo Salvini is. Csaknem húsz áldozat családja elutasította a hivatalos temetést, mert az államot okolják halálukért.

Kötelesség igazságot szolgáltatni az áldozatoknak

– mondta erre is utalva Angelo Bagnasco genovai érsek a hídomlás áldozatainak közös állami temetésén, amelyet a genovai vásártéren tartottak több ezer ember részvételével.

A szertartáson felolvasták az összes áldozat keresztnevét, amit hatalmas taps kísért. A gyászmisét bemutató érsek 19 áldozat egymás mellett sorakozó, fehér rózsakoszorúkkal borított koporsója előtt beszélt.

A koporsókra a rokonok és barátok fényképeket, üzeneteket, labdarúgó-csapatok mezeit, a gyermekáldozatok koporsóira plüssállatokat is helyeztek. Angelo Bagnasco arról beszélt, hogy a  Morandi-híd összeomlása mély sebet ejtett Genova városán.

Köszönetet mondott a világ minden részéből tanúsított szolidaritásért, méltatta a genovaiak segítőkészségét, emberségét és sürgette a híd környékéről kilakoltatott több mint hatszáz ember mielőbbi elhelyezését. Ferenc pápa péntek este telefonon fejezte ki  részvétét az érseknek, aki egyenként megáldotta a koporsókat.

Mivel a hídomlás két albán áldozata muzulmán volt, értük a katolikus szertartás végén a genovai iszlám közösség imámja mondott imát. A muzulmán közösség vezetője olaszul elmondott  beszédében a testvéri közelség jelentőségét emelte ki, Genova talpra állását szorgalmazta. Szavait nagy taps kísérte.

A városban megállt az élet, a genovai kikötőben a hajókürtök megszólaltatásával búcsúztak a halottaktól.

A hídomlás négy másik áldozatát pénteken a Nápolyhoz közeli Torre del Grecóban temették el: négy fiatalembert, akik autóval Genován át Portugáliába tartottak nyaralni. Egyikük édesapja azt mondta, nem akarja hogy fia puszta nyilvántartási szám maradjon a hatóságoknak.

A hidat üzemeltető autósztráda-társaság bejelentette, hogy menedzserei szombat délután adnak ki újabb nyilatkozatot. Korábban tagadták, hogy mulasztást követtek el. Olasz sajtóhírek szerint a genovai hídomlást a szerkezet egyik tartókábelének elszakadása okozhatta. A dél-olaszországi Beneventóban hasonló baleset megelőzésére lezárták az ottani Morandi-hidat.

A római kormány kitart a sztrádatársaság koncessziójának visszavonása mellett. Ami a híd sorsát illeti, a legsürgősebb feladat a vasbetondarabok eltávolítása lesz a híd alatti patak medréből, még az őszi csapadékos időszak beállta előtt.

Szombat délelőtt 41 halottat és két eltűntet tartottak nyilván a hatóságok, de a keresés tovább folyik, így az áldozatok száma is emelkedhet. A két első osztályú genovai futballklub, a Genoa és a Sampdoria is képviseltette magát a temetésen, és lemondta hétvégi mérkőzését.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Simone Arveda

Ajánlott videó

Olvasói sztorik