Sport

Tovább menetel a legjobb magyar teniszező

babos-timea (babos tímea, tenisz, )
babos-timea (babos tímea, tenisz, )

Babos Tímea keddi győzelme után csütörtökön lép újra pályára a prágai ITF-torna második fordulójában.

Mint azt megírtuk, a magyar teniszező hiába negyedik kiemelt a tornán, nagy küzdelemben tudott csak túljutni a hazai közönség előtt játszó, 17 éves Tereza Smitkova ellen úgy, hogy a találkozó végén kihasználta harmadik mérkőzéslabdáját.

Babos ezzel a győzelemmel egy rossz sorozatot szakított meg, ugyanis legutóbbi három versenyén is az első körben búcsúzott, most azonban ott lesz a nyolcaddöntőben.

„Igazából nem javult sokat a teljesítményem az elmúlt hetekhez képest…Szerencsére most sokkal kevesebb volt az érzelmi kitörésem, mint az utóbbi időben, ez is dönthetett az igazán fontos pontoknál. Na és természetesen a kettőnk ranglistája közötti különbség is megmutatkozott. Az első szettben mindketten nagyon jól adogattunk, aztán a rövidítésben már én voltam a jobb. A második szettre a játék minősége is javult, de igen nehéz dolgom volt. Korábban is befejezhettem volna a mérkőzést, de akkor még nem sikerült befejeznem a kidolgozott akciókat. Remélem, ennél is sokkal jobb lesz a folytatásban a teljesítményem” – nyilatkozta Babos Tímea.

A magyar teniszező legközelebb csütörtökön játszik majd, akkor Anasztaszja Szevasztova lesz az ellenfele. A lett korábban komoly sikereket ért el, tavaly például 36. is volt a világranglistán, és a negyedik körig jutott az Australian Openen. Idén viszont elmaradt a jó szereplés, sérülései miatt visszacsúszott egészen a 255. helyig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik