A két és fél éves Rapi Ananda Pamungkas először csak csikkeket kezdte el felszedni a földről anyja standja mellett az indonéziai Sukabumi piacán. Pár nappal később már azzal zaklatta a vásárlókat, hogy adjanak neki cigit. Aztán az idő haladtával egyre agresszívebbé vált, ha nem adtak neki. A Rapi becenevű fiú mára napi 40 cigarettát szív el, amit a 35 éves anyja vásárol neki, csak nehogy megvaduljon – írta a Mirror.
A gyerekem cigizik, miközben kávét iszik és sütit eszik. Nagyjából két hónapja minden nap szívja. Ha nem adok neki, akkor teljesen bevadul
– mondta Rapi anyja, Maryati, aki hozzátette, a megvadulás azt jelenti, hogy nem alszik, egész nap sír, dühöng. És még úgy is veszik neki a szülők, ha ezt anyagilag nem feltétlenül engedhetnék meg maguknak.
Rapi 40 éves apja, Misbahudin is dohányzik, de nem tudja, a fia miért szokott rá. Azt mondja, még ő sem szív el ennyit naponta.
Ha a fiam cigizik, szeret meginni mellé egy mochachinót
– mesélte az apa, aki azt is megígérte, hogy elviszik a gyereküket orvoshoz, hogy leszoktassák a cigiről.
Indonéziában kiemelkedően magas a dohányzók aránya, és már a gyerekek 9 százaléka is rendszeresen cigarettázik.
Kiemelt kép: LiveLeak