Kultúra

Elbúcsúztatták Helyey Lászlót

Családja, pályatársai, kollégái, barátai, tisztelői vettek végső búcsút színművésztől a Fiumei úti sírkert ravatalozójában.

A Jászai-díjas művésztől, aki január 3-án 66 évesen halt meg, az Újszínház társulata nevében barátja, Dörner György igazgató búcsúzott. “Ilyen adottságú, ilyen tehetségű és ilyen orgánumú színész százévenként egy, ha születik” – mondta.

A szertartáson Helyey László leánya Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című művét mondta el. A színészt a római katolikus liturgia szerint Jelenits István piarista szerzetes búcsúztatta. Helyey Lászlót később, szűk családi körben helyezik örök nyugalomra.

Helyey Lászlót a római katolikus liturgia szerint Jelenits István piarista szerzetes búcsúztatta. Beszédében a színészi munka szépségéről, a művészet erejéről szólt, arról, hogy vigasztalásra, bátorításra lelhetünk általa. Kiemelte: művészembernek lenni azt jelenti, hogy különös tehetséget kap valaki ahhoz, hogy időtlen módon tudjon megszólalni, és az emberi létnek a tágasságát, gazdagságát valósággá tegye olyan emberek számára is, akik maguktól ezt az utat nem tudnák bejárni.


Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

A szertartás elején felvételről Helyey László hangján a Berlin felett az ég című film induló sorai szólaltak meg. A színésztől családja és barátok, pályatársak búcsúztak egy-egy verssel, emlékek felidézésével. Helyey László fiatal éveire volt főiskolai osztálytársa, Maszlay István emlékezett, aki felolvasta osztályfőnökük, Békés András levelét is.

A szertartáson Helyey László leánya Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című művét mondta el, Kiss Mari színművész Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című művét adta elő. Az emlékezések sorát Bodza Klára népdalénekes, énektanár előadásában az Ave Maria zárta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik