Ahogy arról írtunk, a konstruktőri versenyben ötödik helyen álló Force India ellen csődeljárás indult, miután a Forma-1-ben szereplő csapat többeknek tartozik, köztük az egyik versenyzőnek. Sergio Péreznek. Mint szombaton kiderült, maga a mexikói juttatta csődbe az istállót, de egy közleményben elárulta, okkal tette mindezt, a lépését pedig a motorbeszállító Mercedes, illetve a Force India egyik szponzora, a BWT is támogatta.
Szeretném, ha megismernétek az én verziómat is, mert sajnos a média sok téves információt közölt, amik bántóak rám nézve, pedig én csak 400 ember munkáját szeretném megmenteni
– kezdte közleményét Pérez.
Ezután kifejti, hogy mint mindenki tudja, már jó ideje nehéz, már-már kritikus anyagi helyzetben van a Force India. Szerdán aztán az egyik hitelező bírósági úton akarta elérni, hogy szétessen a csapat, akkor lépett elő Pérez és próbált más jogi megoldást találni. Ez lett végül a csődeljárás, így hivatalos úton kérik a tartozás rendezését, a csapatnak pedig működnie kell tovább, így kell megtalálni a megoldást és lehet tárgyalni az esetleges vevőkkel – négy jelölt is van a hírek szerint.
Nehéz hónapokon vagyunk túl, de épp ezért is volt fontos, hogy helyesen cselekedjünk. Úgy gondolom, fényes jövő előtt állunk.
https://twitter.com/SChecoPerez/status/1023323451434647553
Nyitókép: ANDREJ ISAKOVIC / AFP