Foci

Óriási sorok kígyóznak Újpesten

Annak ellenére is óriási az érdeklődés a Sevilla FC újpesti vendégjátékára, hogy a spanyolországi első mérkőzésen tükörsima, 4-0-s hazai győzelem született.

Négyet kapott Sevillában az Újpest
A magyar csapat a 31. perctől kezdve emberhátrányban játszott.

Persze érthető, Magyarországon ritkán fordul meg a La Liga bármelyik élcsapata. A szurkolói beszámolók szerint azonban igen nagy a fejetlenség és szombat reggel kevés pénztár nyílt annak ellenére, hogy sejteni lehetett a tömegjelenetet.

Az érdeklődésre való tekintettel az Újpest FC közleményt is kiadott, amelyben arra kéri a drukkereket, hogy mind a négy pénztárban álljanak sorban, továbbá közölte a nyitvatartást is. Felmerült olyan pletyka is, hogy nem indult el időben az online jegyértékesítés is, annyi azonban biztos, hogy cikkünk születésekor erre a linkre kattintva akadálytalan a belépő megvásárlása – ha már van szurkolói kártyánk.

A lila-fehérek egyik szurkolói klubja közzétett egy képet a sorról, kétség kívül látványos:

Az Újpest FC tájékoztatása szerint szerda este nyolc óráig lesz lehetőség jegyet vásárolni utoljára.

Kiemelt fotó: Aitor Alcalde/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik