A Volkswagen az új vezető érkezését a szakszervezetekkel való tárgyalási forduló lezárásának másnapján jelentette be. A tárgyalások eddig eredménytelen voltak, október 12-vel folytatódnak. A VW vezetősége továbbra is azzal fenyegetőzik, hogy áthelyezi a németországi termelést, ha a dolgozók nem hajlandóak részesei lenni a költségcsökkentési programnak, két évre befagyasztatni bérüket. A szakszervezet munkahelyek-megőrzésének garanciáját és a bér 4 százalékos emelését kéri.
A VW csoport pénzügyi vezetője a Focus című német lapnak azt nyilatkozta, hogy jövőre már egyértelműen kedvezőbb eredmény várható a társaságtól. Az idén az üzemi eredmény a tervek szerint elérné az 1,9 milliárd eurót. Az illetékes nyilatkozatának hatására a VW részvény szerdán a frankfurti tőzsdén csaknem 4 százalékkal drágult.