Tudomány

Példátlan leletre bukkantak a szomszédban

Ukrán és lengyel régészek rejtélyes leletre bukkantak Ukrajnában. A fiatal nőtől származó 4 500 éves csontvázon különös, fekete mintákat azonosítottak.

A maradványokat néhány éve tárták fel egy közép-dnyeszteri sírhalomban – számol be a ScienceAlert.

Míg a nyughelyről készítettünk vázlatokat és fotókat, mindkét könyékcsonton szabályos minták, például párhuzamos vonalak keltették fel a figyelmünket

– mondta Danuta Żurkiewicz, az Adam Mickiewicz Egyetem munkatársa.

Először nem tudták eldönteni, hogy a jelek pontosan hogyan is keletkeztek – egy ideig arra gyanakodtak, hogy állatoktól hagyták őket. Utóbb a kutatók kémiai analízist hajtottak végre a csontokon, és így megállapították, hogy a mintákat szándékosan vitték fel egy kátrányra emlékeztető színezőanyaggal.

Danuta Żurkiewicz/Adam Mickiewicz University

További érdekesség, hogy a jelek alapján a mintákat jóval a nő halála után készítették el, miután a holttest már lebomlott. Feltételezhető, hogy a sírt felnyitották, majd a csontokat gondosan visszahelyezték eredeti állapotukba.

A régészek eddig nem találkoztak olyan korabeli európai lelettel, amelyet hasonló módon díszítettek volna.

A szakértők egyelőre nem tudták kideríteni, hogy ki is lehetett a rejtélyes nő a sírban. Egy biztos: igen fontos személy volt.

A nő egy nomád közösséghez tartozott. A régió sztyeppei népei a jellegzetes nyughelyeken, a kurgánokon kívül nem sok emléket hagytak hátra. Igaz, az efféle sírokból rengeteg fennmaradt, ez pedig azt sugallja, hogy a nomádok számára kifejezetten fontosak voltak a temetkezési szertartások.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik