Foci

Kikaptak a BL-selejtezőben, kirúgták a román bajnok vezetőedzőjét

A svájci FC Basel és a román CFR Cluj vezetőedzőjét is menesztették csütörtökön, a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzése és visszavágója között.

Az FC Basel sorozatban nyolc bajnoki cím után tavasszal csak második lett hazájában, de a klub csütörtöki közleménye szerint Raphaël Wicky vezetőedzőt nem ezért menesztették, hanem azért, mert csapata az elmúlt két és fél hétben mind az öt meccsét elveszítette. A bázeliek három edzőmérkőzésen és egy bajnoki találkozón kaptak ki, majd kedden 2-1-re veszítettek a görög PAOK Szaloniki otthonában a BL-selejtező első meccsén. Az új vezetőedző kinevezéséig a csapat korábbi kiváló játékosa, Alexander Frei veszi át a szakmai irányítást, aki a klub U18-as együttesét is edzi.

A román bajnok CFR Cluj idén nyáron kinevezett trénerének, Edward Iordanescunak mindössze három mérkőzés után kell távoznia. Együttesével előbb megnyerte országa szuperkupáját, majd a bajnokság új idényét döntetlennel kezdte, a BL-selejtezőben viszont hazai pályán 1-0-ra kikapott a svéd Malmőtől.

Ideiglenesen a kolozsvári klub legendás játékosát, majd másodedzőjét, Alin Minteuant bízták meg a magyar válogatott Lang Ádámot is foglalkoztató csapat irányításával.

Nyitókép: cfr1907.ro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik