Nagyvilág

Szibériába küldenék a rabokat Toroczkaiék

Egyes bűncselekmények esetében visszaállítaná a halálbüntetést, a hazai börtönök zsúfoltságának enyhítésére pedig bevezetné a bérrabtartást a Mi Hazánk Mozgalom - mondta el csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László, a szervezet elnöke.

Mint mondta a párt alapító nyilatkozatáról a múlt héten indított vita során a feltett húsz kérdésre mintegy 20 ezer szavazat és ezer írásos vélemény érkezett, a most felvetett két téma esetében szinte egyöntetű támogatással.

Tájékoztatása szerint a védtelenek – így a gyerekek, idősek – sérelmére elkövetett életellenes cselekményekre vezetnék be a kivégzést, amelynek visszatartó erejét kutatások bizonyítják.

Toroczkai a bérrabtartás esetében arról beszélt: Magyarországon napi 8-9 ezer, míg Oroszországban 2 ezer forintra rúgnak a fogva tartás költségei; egy 4 ezer forintos átalánnyal mindkét állam költségvetése jól járna. Megtoldotta ezt azzal, hogy a Szibéria szó “önmagában is visszatartó erő lehet” a bűnelkövetés előtt.

Megjegyezte: a börtönzsúfoltsági lista második helyezettje, a Magyarországot követő Belgium hosszabb ideje alkalmazza ezt a gyakorlatot, holland fegyintézetekben helyezve el elítéltjeit. rra az újságírói felvetésre, hogy a külföldi fogva tartás emberi jogokat sértene, a politikus azt hangsúlyozta: számukra a fogvatartottakénál sokkal fontosabbak az áldozatok jogai.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik