Sport

Murray és Federer is történelmet írhat

Andy Murray (andy murray, )
Andy Murray (andy murray, )

Az angol nyílt teniszbajnokság vasárnapi férfi döntőjét rég tapasztalt izgalommal várják Nagy-Britanniában.

Miután Rafael Nadal Lukas Rosollal szemben hatalmas meglepetésre kiesett, sokan úgy gondolták, hogy Novak Djokovic vagy Roger Federer győzhet idén Wimbledonban.

Csakhogy egy ágon volt a két klasszis, így a döntőben nem, csak az elődöntőben találkozhattak. Ha már ott voltak, nagy meccset játszottak, amelyen a svájci fénykorához hasonlóan játszott. A másik ágon Andy Murray-nek, a verseny negyedik kiemeltjének így könnyebb uta volt a fináléhoz, nem kellett Nadallal találkoznia, ezzel együtt játéka nem volt túl meggyőző, ráadásul bántóan sokat tévedtek a javára a vonalbírók.

Így kétszeresen kellene bizonyítania Roger Federerrel szemben, hogy megérdemelte a döntőbe jutást, amely 74 év után sikerült először brit versenyzőnek. A 25 éves Murray az 1936-ban döntős Fred Perry szereplését érte utol, de a győzelme még hosszabb sorozatot törne meg, ugyenis John Marray 1934-ben győzött, 76 évvel ezelőtt.

Marray meg is szólalt a történelmi lehetőség előtt: “Nagyon remélem, hogy Andy megnézte a meccsemet, és abból erőt merített. Természetesen mindannyian bízunk abban, hogy megnyerheti a döntőt. Már olyan sokszor került a Grand Slam-sikerhez közel, és eddig egyszer sem jött össze neki. Keményen dolgozik, miért nem sikerülne most neki a győzelem”.

A meccset várhatóan a helyszínen tekinti meg David Cameron brit miniszterelnök, a skót kormányfő, Cambridge elöljárói, valamint David és Victoria Beckham.

A másik oldal magabiztosságában és végtelen nyugalmában és profizmusában bízhat: Roger Federer 17. Grand Slam-sikerére készül, és hetedik (!) wimbledoni elsőségére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik