Belföld

Fenyegetéssel, zsarolással kényszerítette rá két román nő egy fiatal lányra, hogy zoknikat vegyen

Zsarolás gyanúja miatt állítottak elő a rendőrök két nőt Békéscsabán. A román állampolgárok július 19-én zoknit és ágyneműt árultak a békéscsabai vasútállomás környékén. Egy járókelő feljelentést tett a rendőrségen, mert fenyegetéssel vették rá arra, hogy vásároljon tőlük.

Először az egyik nő lépett oda hozzá és több zoknit adott a kezébe azzal, hogy ingyen van. A fiatal lány nem akarta elfogadni, de látta, hogy az árusnak társai is vannak. Attól félt, hogy bántani fogják, ezért elvette a zoknikat. Az árus ezután követelte, hogy fizessen.

A lány először ezer forintot adott, a nő azonban kevesellte az összeget, elé állt és azt mondta neki, hogy megveri, ha nem ad több pénzt. Miután még több ezer forintot adott, a másik nő ágyneműket vitt oda hozzá azzal, hogy ha nem veszi meg azokat is, baja eshet.

A térfigyelő kamerák felvételei alapján az önkormányzat közterület-felügyelői  hétfő délután kettő körül az autóbusz-pályaudvaron felismerték a két nőt és a rendőrök megérkezéséig feltartóztatták őket.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság mindkettőjük ellen zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik