Kultúra

A született feleségek betörőnek álltak, és jól áll nekik

Ha teljesen le lenne égve, és tudná, hogy a helyi kisboltból egyetlen betöréssel a lebukás veszélye nélkül pénzt szerezhet, megtenné? Őszintén!

Persze, persze, mi rendes emberek vagyunk, mi nem tennénk ilyet, tudom én, de azért lássuk be, van némi kísértés. Legalábbis a Good Girls című régi-új sorozat hősei számára a dolog nagyon is jó ötletnek tűnt – amiről, persze, mint a fegyveres rablások esetében mindig, most is kiderült, hogy annyira azért mégsem sima ügy, ami viszont kínos a hőseinknek, az annál jobb szórakozás nekünk, nézőknek. A Netflix is így gondolhatta, ugyanis az NBC januárban bemutatott, és április végi évadzárójáig folyamatosan növekvő népszerűségű sorozatát felkarolta, és július elején nemzetközi szinten is terjeszteni kezdte. Én meg megnéztem, és nem bántam meg.

Három főhősnőnk mindegyike nyakig ül a slamasztikában. Mármint a sorozatban végig, csak mindig épp más miatt, valamint hol együtt, hol külön-külön. Az események kezdetén még külön: nem elég, hogy Beth a négy gyerekkel járó összes teendőt a hátán viszi, míg balfék férje gagyi tévéreklámokban csinál hülyét magából és autókereskedéséből, de még egy egyszerű intimgyantázást sem adhat meg a belső istennőjének, mivel a procedúra felénél kiderül, hogy Beth bankkártyáján nincs fedezet. Húga, Annie minimálbéres bolti melójában kínlódik, nem annyira a munka, mint a bicskanyitogató főnöke, Boomer miatt, aki egyre kellemetlenebb nyomulással próbálja felszedni, de azért minden apróságért levon az eleve nevetséges béréből. Beth legjobb barátnője, Ruby pedig főleg kislánya miatt van bajban, a zseniálisan okos, vagány kislány ugyanis súlyos beteg, és normális ellátásra nem is számíthat, hacsak nincs egy halom pénze a magánellátásra (nahát, pedig nem is Magyarországon játszódik).

Fotó: Steve Dietl/NBC

Magyarán mindhárman irdatlanul le vannak égve, de azért ez nem jelenti, hogy első ötletük a betörés lenne. Az csak viccnek indul, mivel Annie egyik alkalommal azon poénkodik, hogy milyen kockázatmentesen be tudnának törni a szupermarketbe, ahol dolgozik, ő ugyanis mindent tud a helyről, így azt is, hogyan lehet úgy kipakolni, hogy ne kapják el őket. A viccből akkor lesz valódi terv, amikor Beth rájön, férje nemcsak csalja, de egy rakás hitelt is felvett, hogy abból hozza helyre néhány hibás munkahelyi döntését, így egyre valósabb a lehetőség, hogy négy gyerekkel elveszítik a házukat. A többieket sem kell nagyon győzködni, pláne, amikor Ruby kislányának állapota rosszabbodni kezd, Annie ellen pedig volt férje per indít közös gyerekük felügyeleti jogáért.

Normál esetben azt hinnénk, hogy egy efféle sorozatban a tulajdonképpeni rablás lesz a fő momentum, amire epizódokon keresztül készülnek hőseink, de itt nem ez történik, az akció igen hamar és viszonylag problémamentesen lezajlik. A bonyodalmak ott kezdődnek, hogy a zsákmány jóval nagyobb, mint amire számítottak, harmincezer dollár helyett legalább félmillió, amivel főként az a baj, hogy míg pár tízezer dollárért a rendőrség aligha tenné tűvé az államot, ennyi pénzért már valószínűleg komoly nyomozás indul majd. Ráadásul a boltvezető Boomer felismeri Annie-t a rablók között, és ha még ez sem lenne elég, egy csapat veszélyes bűnöző is rászáll a lányokra, mondván, csúnyán keresztbe tettek nekik, az elrabolt pénz pedig őket illetné. Igen ám, de visszaadni nem olyan egyszerű, hiszen mindhárman siettek elrendezni a pénzből a legfontosabb pénzügyi gondjaikat, így indul a hajsza a pénzszerzésért, az idő ellen.

Fotó: Steve Dietl/NBC

Mi pedig ezt a hajszát nézzük, és közben remekül szórakozunk. Remekül, de nem agyatlanul, és ezt azért fontos kiemelni, mert… mert mind tudjuk, mi az átlag vígjáték-felhozatal: fingás, hasmenés, és akkor még szerencsések voltunk, ha csak efféle testnedvek kerülnek képbe. Szerencsére a szezonban már volt ugyan egy hasonlóan elmés komédiasorozat, az HBO-n futó Barry, de azért mindig jól jön az utánpótlás. A Good Girls ráadásul a Barryhez képest kevésbé abszurd, így valószínűleg többeknek fog tetszeni, az pedig a magamfajta furáknak külön élmény, hogy miközben remekül el lehet nevetgélni a hölgyek bénázásán, addig az egész történetben van súly és dráma is, még ha nyilván a maga felszínesre hagyott, hollywoodias módján is. Mert azért ezek a csajok közben mégis csak a családjukért csinálják azt a mérhetetlen sok hülyeséget, amit csinálnak, nem pedig egy újabb Louboutin-cipőért. Ezek a vonások a kellő súllyal – sőt, néha kimondottan brutális erővel – meg is jelennek, ahogy az is, hogy mennyire az ő hátukon van ez a fajta felelősség, mert alkalmas férfipartner vagy nincs, vagy többet árt, mint használ, de még az egyetlen épkézláb férfiszereplőből is hiányzik az a fajta anyatigrises eltökéltség, ami a helyzet megoldásához kellene.

Szóval a jóízű szórakozás mellé még emberi történeteket és némi patriarchátus-rombolást is kapunk, de nem csak ezzel mutat progressziót a sorozat, hanem a sokszínűséggel is, bár ezt itthon talán kevésbé értékeli az átlagnéző. (Sőt.) Azt viszont igen, hogy a forgatókönyv nem nagyon ül le, sőt, az eleve erős indítás után is képes még újabb képtelen ökörségekkel előállni fordulat címszó alatt – és ez az évad végéig így is marad, sőt. A sorozat erőssége tehát egyértelműen a forgatókönyv, no meg a remek alakítások, de hát mégis csak a Mad Menből ismert Christina Hendricks a főszereplő, aki mellett Retta és Mae Whitman sem tűnik kevésbé erősnek, már csak azért sem, mert hármuk kémiája kimondottan jót tesz a végeredménynek: külön is érdekesek, de legjobban mégis a közös jeleneteik működnek. Olyannyira, hogy kisebb online palotaforradalmat indított, amikor arról kezdtek pletykálni, hogy az NBC esetleg nem folytatná a sorozatot, mely hírnek aztán pont az ellenkezőjét erősítették meg, és bár premierdátum még nincsen, de a netflixes üzlet is a Good Girls malmára hajtja a vizet. Sose legyen nagyobb bajunk.

A Good Girls nálunk a Netflixen nézhető július elejétől. 8/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik