Belföld

A magyar nők Tom Cruise-zal és Vin Diesellel szeretnének nudizni

Végre egy fontos kutatás – ezt éreztük akkor, amikor a szallas.hu sajtóközleményének címét elolvastuk, ami a következő:

Minden ötödik magyar járt mar nudistastrandon. 

A közleményből kiderül, hogy csaknem kétszer annyi a pőre férfi, mint a nő az erre kijelölt területeken, és a nudisták kétharmada 41 éves vagy annál idősebb. De megtudjuk azt is, hogy

egymásnak eső párok tettenéréséért viszont nem kell naturistastrandra menni: a legtöbben elhagyatott tengerparti szakaszokon, sziklákon, csónakban és vízibiciklin kaptak már rajta nyilvánosan romantikázókat.

A nudizás nem a kukkolásról szól, hívják fel a figyelmet. „A fő motiváció sokkal inkább a naturista elvekhez, a szabadsághoz, a természetközeli állapothoz köthető” – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Mindezek ellenére közel harmaduk megnézi mások adottságait, ha az illetőnek csinos alakja van. „Az igazi naturisták válaszaiból azért kiderül, hogy mivel a természetesség része a meztelen állapot, ezért ők jellemzően nem méregetik egymást. Aki nézelődni érkezik, általában nem »közéjük« tartozik”– árulta el a részleteket Keresztes Nóra.

Minden második nudista bátran meztelenkedik, nem érez ezzel kapcsolatban szégyellni valót. Persze a naturista elvek mellett sokakat hajtanak praktikus okok: nem kedvelik, ha a fürdőruha nyomot hagy a bőrükön, vagy épp higiéniai szempontok miatt dobják le a műszálas bikinit. A nudizók kétharmadát az sem zavarja, ha ismerőssel fut össze a textilmentes helyen, és ugyanennyien szívesen ismerkednek naturista területen. A legtöbben párjuk társaságában látogatják a nudistastrandokat, kempingeket, csak jóval kevesebben vannak azok, akik barátokkal vagy egyedül mennek, esetleg a családdal közösen. 45 százalékuk csak napozik vagy strandol meztelenül, de 55 százalékuk akár pőrén sportol, vagy egy szál semmiben látogat el a büféhez is. A nyaralás tervezésekor egyébként csak minden második naturistának számít, lesz-e az úti cél közelében textilmentes lehetőség. A legnépszerűbb hazai kijelölt helyek a balatonberényi Naturista Strand és Kemping, a délegyházi Naturista Oázis Kemping és a sziksósfürdői Naturista Strand.

A magyarok elfogadóak a nudistákkal

A válaszadók szinte egytől egyig egyetértenek a nudista helyek kialakításával, és a közvélemény szerint a naturisták számára nincs elegendő lehetőség ma Magyarországon. Jó hír, hogy az anti-naturisták többsége nem tartja betegesnek a nudistákat, csak kevés százalékuk gondolja róluk, hogy magamutogatók. A legtöbben barátságosnak, természetesnek, sőt vannak, akik bátornak titulálják őket, és csodálják, hogy mennyire elfogadják önmagukat.

Azok, akik inkább magukon hagyják a bikinit, nem szégyellik az alakjukat, és mások pőresége sem zavarja a többségüket, viszont a saját szégyenlősségük útjába áll a vetkőzésnek. A felmérést végző Szallas.hu a „textilpártiakat” arról is megkérdezte, ha olyan helyen lennének, ahol nem tartanak ismerős felbukkanásától, ledobnák-e a fürdőruhát, de csupán egyharmaduk tenne így. „Az ismerős arc felbukkanása zavarba ejtő lehet. Egy válaszadónk, aki tanár, nagyon meglepődött, amikor egy diákjával találta szemben magát” – tette hozzá a marketing menedzser.

Nyilvános szexért nem kell nudista helyre menni

A válaszadók harmada már tetten ért nyilvánosan egymásnak eső szerelmeseket. A pikáns történetek jellemzően nem nudistáknak kijelölt helyekről erednek, hiszen a nyilvános szex tilos a naturistastrandokon. Inkább elhagyatott tengerparti szakaszokon, sziklákon, csónakban, vízibiciklin kaptak már rajta párokat, de azért a víz alatti manőverezésre is van bőven példa. A legkínosabb történet mégsem szexuális eredetű: egy férfinek hangya csípte meg a péniszét.

A szallas.hu felméréséből azt is megtudtuk, hogy

a magyar férfiak Jennifer Lopez és Mila Kunis társaságában nudiznának a legszívesebben, míg a nők inkább Tom Cruise és Vin Diesel mellett voksolnak. 

(kiemelt kép: Paramount Pictures)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik