Élet-Stílus

36 336 000 000 000 forintnyi aranyat rejthet egy most megtalált hajó

Egy dél-koreai mentőcsapat fedezte fel egy 113 éve elsüllyedt orosz hajó roncsát, amiről azt gondolják, hogy 200 tonna aranyat rejthet, aminek az értéke úgy 36 336 000 000 000 (36,34 billió) forint lehet.

Az dél-koreiai sziget, Ulledungo partjaitól 1,3 kilométerre, mintegy 434 méter mélységben találták meg az Orosz Birodalmi Haditengerészet cirkálóját, a Dmitrij Donszkojt. A hajó az 1904-1905-ös orosz-japán háborúban süllyedt el. A kimentés a kutatást szervező dél-koreai cég, a Shinil Group szerint októberben-novemberben történhet majd meg, és decemberben mutatják meg a szélesebb közönségnek is.

A Shinil azt is ígéri, hogy nagylelkűek lesznek a talált arannyal, 10 százalékát Ulledungo szigetére költik majd, ami alig lakott, de a turisták által kedvelt hely, és itt nyitnak egy múzeumot is a hajóról.

Oroszországgal a bevételt megfeleznék, az orosz állam pedig megígérte, hogy nem fog többet követelni, és ami egyébként segítette is a keresést. Olyan dolgokra költenék a befolyt összeget, mint például egy vasútvonal Oroszország, Észak-Korea és Dél-Korea között.

Nem mindenki van azonban meggyőződve arról, hogy valóban a Dmitrij Donszkojt találták meg, bár a nyilvánosságra hozott, tengeralattjáróval készített videón, ki lehet olvasni a cirill betűs Donszkoj szót. A valódiságát bizonyítva a Shinil azt tervezi, hogy felhoznak bizonyos részeket, hogy ezzel is alátámasszák az igazukat.

via Telegraph, RT, kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik