Tudomány

Megtalálták az elveszett űrpudingot

Iskolások bocsátották útjára, de elvesztették vele a kapcsolatot.

Csaknem egy hónapja mi is beszámoltunk róla, hogy nagy-Britanniában a Derbyshire-i bakewelli Szent Anzelm Előkészítő Iskola tanulói hétfőn egy magaslégköri ballon segítségével bocsátottak fel egy Bakewell-pudingot, amely reményeik szerint legalább 35 kilométeres magasságig juthat el.

Ez a desszert Anglia egyik jellegzetes édessége, a 35 ezer méter pedig a sztratoszférát jelenti, vagyis szigorúan véve definíció szerint még nem a világűr. Az iskolások célja pedig az akcióval szponzorokon keresztül pénzt gyűjteni, amit később jótékony célra ajánlanak fel.

Csakhogy a léggömbre erősített nyomkövetők egészen 16 000 méteres magasságig működtek, idővel azonban megszakadt a kapcsolat, az iskola azóta az elveszett űrédességet kereste.

A BBC híradása szerint azonban megvan a puding.

Egy kutyáját sétáltató férfi találta meg a körülbelül 60 kilométerre fekvő Doningtonban:

Észrevettem valami fehéret, ami lehetett volna akár egy sérült hattyú is, odamentem megnézni

– mondta az űrpuding megtalálója, aki hamar felismerte, mivel is áll szemben. Minden jó, ha jó a vége, ugye?

Illusztráció: FRANK FELL / ROBERT HARDING HERITAGE / ROBERTHARDING

Ajánlott videó

Olvasói sztorik