Nagyvilág

Szabadkereskedelmi megállapodást írt alá az EU és Japán

Aláírták az átfogó szabadkereskedelmi megállapodást az Európai Unió és Japán vezetői kedden Tokióban, ami a felek reményei szerint ellensúlyozza a Donald Trump amerikai elnök kereskedelempolitikája által szabadjára engedett protekcionista erőket.

Az unió és a Japán között 25. csúcstalálkozó keretében Jean-Claude Juncker, a brüsszeli bizottság vezetője és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Japán részéről pedig Abe Sindzó kormányfő látta el kézjegyével a megállapodást. A szerződés, melyről 2013 tavaszán kezdődtek az egyeztetések, szélesebbre nyitja a japán piacot az uniós mezőgazdasági export előtt, ahogy számos más ágazatban is bővíti a kiviteli lehetőségeket.

Európa részéről az agrártermelők a megállapodás fő nyertesei, mivel a termékek 85 százaléka juthat majd be vámmentesen a japán piacra, a többi esetében fokozatosan csökkentik a vámokat. Japán pedig néhány éves átmenet után ugyancsak vámmentesen szállíthat autókat az unióba. 

Az aláírási ceremónia után tartott közös sajtótájékoztatón a japán és az európai vezetők egybehangzóan kiálltak a szabadkereskedelem mellett.

Világos üzenetet küldtünk, hogy kiállunk közösen a protekcionizmus ellen,

fogalmazott Tusk, míg Juncker azt hangoztatta, hogy az együttműködés erősebbé teszi és jobb helyzetbe hozza a feleket.

A japán miniszterelnök szintén azt hangsúlyozta, a megállapodás aláírásával kinyilvánították Japán és az Európai Unió rendíthetetlen politikai akaratát, hogy a szabadkereskedelem zászlóvivőiként lépjenek fel és ebbe az irányba tereljék a világot

Az Európai Unió és a Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodással ellentétben ezúttal nem lesz szükség a nemzeti parlamentek jóváhagyására, miután az Európai Bíróság egy ítélete szerint az uniós kereskedelmi szerződések rendelkezéseinek túlnyomó többsége az EU kizárólagos hatáskörébe tartozik, és ezekhez elég a tagállamok kormányait tömörítői tanács és az Európai Parlament jóváhagyása. A Japánnal kötött egyezményt az év végén terjesztik az Európai Parlament elé ratifikálásra.

Az uniós vezetők a japán látogatás előtt, hétfőn Pekingben tettek látogatást. Az Európai Unió és Kína 20. alkalommal megtartott csúcstalálkozójának egyik célja ugyancsak az volt, hogy erősebb egységet alakítsanak ki az amerikai elnökkel szemben. Jean-Claude Juncker azt hangoztatta, hogy a második világháború óta nem tapasztalt erejű támadás érte a multilateralizmust. Donald Tusk azonban azt is jelezte, hogy „még van idő a konfliktus és a káosz elkerülésére”. A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb, hétfőn kiadott előrejelzésében arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi kereskedelmi feszültségek rövid távon visszavethetik a világgazdaság növekedését.

Japánban és az EU 28 tagállamában csaknem 640 millió ember él, a felek együttesen a világgazdaság közel 30 százalékát teszik ki, részesedésük a világkereskedelem teljes forgalmából megközelíti a 40 százalékot. Japán az Európai Unió hatodik legnagyobb exportpiaca, a japán kivitelnek pedig a harmadik legfontosabb célpontja az EU.

(MTI)

Kiemelt kép: Jean-Clause Juncker (b), Abe Sindzó (k) és Donald Tusk (j), Europress/Tetsu Joko/Yomiuri/The Yomiuri Shimbun 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik