Otthon

9 dolog, amit véletlenül se tároljunk a padláson

A padláson állandóan ingadozik a hőmérséklet és a páratartalom. Ez a bőröndöket, karácsonyi díszeket és tányérokat nem különösen érinti, de bizonyos dolgoknak nem tesznek jót a tetőtérben uralkodó körülmények. Alább összeszedtük, mit nem szabad soha felvinni a padlásra.

1. Fából készült bútorok

Antik foteleket, asztalokat örökölt, de nem illik a stílusuk a lakásba? Ne a padláson tároljuk őket. A fa térfogata a páratartalom és a hőmérséklet folytonos változása miatt kiterjedhet, a bútor pedig ennek következtében megrepedhet.

2. Játékok

Az, hogy a gyerekek már nem szívesen játszanak a plüssállatokkal, vagy túl sok van belőlük, még nem feltétlen jelenti azt, hogy rögtön a padlásra kell vinni azokat. Mindig tartsuk szem előtt, hogy ezek a játékok újabb és újabb esélyt adnak az egereknek és a poratkáknak a tetőtérben. Ha mégis fel szeretnénk vinni, akkor légmentesen lezárt műanyagtartályokba helyezzük előtte a figurákat, ne csupán egy fekete zacskóba.

3. Szőnyegek

A gyapjú, selyem, vagy más természetes anyagból készült szőnyegek nem fogják szeretni, ha a padláson kötnek ki. Cserébe a lepkék, a bogarak és a fészkelő madarak imádni fogják. Ha nagyon nincs más lehetőség, akkor tekerjük nagy teherbírású polietilénbe a szőnyeget, és csak azután távolítsuk el a lakásból.

Ezeket a dolgokat soha nem szabad lehúzni a vécén
Van köztük néhány meglepő is.

4. Gyertyák

Gondoljunk csak bele, mi történik a gyertyákkal nyáron a padláson. Inkább keressünk azoknak valami helyet a lakásban, ha nem akarjuk, hogy viasz borítsa be a tetőteret.

5. Régi kütyük

A televíziók, telefonok és laptokok helye nem a padláson van, mert a hőmérséklet-ingadozás és a páratartalom miatt tönkremehetnek.

6. Bőr

Megtartaná a régi bőrkabátját, hátha újra divatba jön? Oké, de semmiképp ne a padláson. A hideg-meleg váltakozása simán kikezdi a bőrtermékeket, és az illata is elviselhetetlenné válhat.

Thinkstock

7. Fotók, fotóalbumok

A legfrissebb emlékeinket a legtöbben már digitális formában őrizzük, milyen kár lenne érte, ha a régi családi programokról készült felvételek károsodnának a hőmérséklet váltakozása miatt a padláson. Arra mindig különösen ügyeljünk a fotók esetében, hogy ne érje direktben napfény azokat.

8. Könyvek

Felejtsük el a könyvkukacokat, az ezüstös pikkelyke az állat, aminek a nevéről tudnunk kell: imádnak olyan kemény anyagokat rágcsálni, mint a tapéta vagy a könyvkötések ragasztója. A padláson bőszen elszaporodhatnak, és bizony nekik a tartalom is mindegy.

9. Papír

Ha a papírok elég értékesek ahhoz, hogy ne szabaduljunk meg azoktól – gondolunk itt adóbevalláshoz szükséges dokumentumokra vagy épp házassági anyakönyvi kivonatra -, akkor tartsuk meg, de ne a padláson. A legideálisabb, ha tűzálló széfben vagy egy tárolószekrényben rejtjük el a házban őket.

Ebben a házban úgy élhetsz, mint Harry Potter
A lakás 222 négyzetméteres, és négy hálószoba található meg benne, tehát egy nagyobb család is kényelmesen elfér benne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik