Belföld

Jövő pénteken elfogadhatják a jövő évi költségvetést

Jövő pénteken az Országgyűlés elfogadhatja a jövő évi költségvetést, amely biztonságot és kiszámíthatóságot jelent majd a gazdasági szereplők számára is – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1-en.

Dömötör Csaba elmondta, a jövő évi költségvetés tervezete a legnagyobb hangsúlyt a biztonságra helyezi, amely egyszerre jelent fizikai és anyagi biztonságot.
A kormány még nagyobb figyelmet szentel a közbiztonságra, jövőre a tervezet szerint 350 milliárd forint áll majd rendelkezésre közbiztonsági célokra, és több pénz lesz a határok védelmére, valamint folytatódik a rendvédelmi életpályamodell.

Jó dolga lesz a melósnak: folytatódik a nagy béremelkedés
Honvédelemre és persze hogy sportra még több jut jövőre, mint idén, de az iskolai oktatóknak rossz hírt rejtenek a táblázatok.

Pénzügyi értelemben is meg kell erősíteni a biztonságunkat, ez azt jelenti, hogy az általános költségvetési tartalékot 50 százalékkal kívánják emelni, jegyezte meg.
Dömötör Csaba a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a családok biztonságáról szólva azt mondta: bővülnek a családi adókedvezmények, a kétgyermekes családok adókedvezménye 40 ezer forintra nő majd, továbbá folytatódik az otthonteremtési program, amelyre 242 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A munkaadói adók 17,5 százalékra csökkennek, ami megteremti a lehetőséget a további béremelésekre.

Ez a költségvetési tervezet a legtöbb kiemelt területre több forrást biztosít: több jut majd jövőre az egészségügyre, a honvédelemre és az oktatásra, mutatott rá Dömötör Csaba.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik