Élet-Stílus

Varga Feri és Balássy Betty annyira padlón voltak anyagilag, hogy éheztek

A két énekes még 2006-ban, a Megasztár harmadik szériájában talált egymásra, annak ellenére, hogy Varga Ferinek családja volt. Habár az idő őket igazolja, hiszen még mindig együtt vannak és Balássy Betty a harmadik közös gyereküket várja, sok nehézséget éltek meg kapcsolatuk miatt. Az első 2-3 évben folyamatosan támadták őket, utána pedig anyagilag is nehéz helyzetbe kerültek.

Nem tervezték, de jön a harmadik gyerek Varga Ferinél és Balássy Bettynél
A Megasztárban felfedezett két énekes bevallotta, hogy most nem tervezték a családbővítést, védekeztek is, de mégis megfogant a baba.

Elvesztettük a lakásunkat, egy csomó ilyen dolog történt. Betty pont terhes volt Rózával, és voltak úgy napok, hogy csak Betty evett. El­mentem a kisboltba, kértem két kiflit, tíz deka szalámit, néztem az ap­rót, hogy elég-e. Így él­tünk. Nem szégyellem. A párkapcsolatunk is nagyon megsínylette

– mesélte a Borsnak Varga, aki saját magát okolja azért, hogy ilyen helyzetbe kerültek annak idején.

Soha nem szégyelltem, ha nem ment úgy az életünk. Nem hibáztatok mást, ez a mi hibánk volt. Keresgettük, mit csináljunk, beszélgettünk, vitatkoztunk, közben megkopott az ismertségünk, mi pedig észre sem vettük. Én vagyok a hibás, hogy nem voltam észnél, nem vettem észre.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik