Közélet

Megszólalt a pedofíliával vádolt hitoktató nevelt fia

Nyilatkozott a Borsnak annak a tatbányai hitoktatónak a nevelt fia, akit azzal vádolnak, hogy a tanóráján egy 9 és egy 7 éves kislányt fajtalankodásra akart kényszeríteni. Róbert a lapnak elmondta, hogy R.

a beteges nemi vágyait rajtam élte ki, de a poszttraumás stressz miatt képtelen voltam beszélni róla. Eleinte „csak” a mutogatás volt, aztán a molesztálás, utána pedig sokkal durvább dolgok következtek. Volt, hogy havonta, kétnaponta, aztán na­ponta fajtalankodott. Többször le is kötözött közben, s bezárt a szobába.

A borzalmakról sokáig nem tudott beszélni, de amikor elmondta anyukájának, miket művel vele nevelőapja, azonnal mentek a rendőrségre feljelentést tenni. A férfi büntetlen előéletű volt, jó magaviselete miatt pedig hat év után már ki is szabadult. Szabadulását követően R. hittudományi főiskolára jelentkezett, és több tatabányai általános iskolában is hitoktatásba kezdett. Néhány hete aztán kiderült: a most 41 éves férfi előzetesbe került, mert a gyanú szerint a tanóráján egy 9 és egy 7 éves kislányt fajtalankodásra akart kényszeríteni. Az egyik gyereket arra kérte, vetkőzzön le, a másikat pedig a nadrágjához húzta, amikor a lányok menekülni akartak, a férfi vissza­rán­­totta őket.

A férfit a gyerekneveléstől örökre eltiltották, ezek után érthetetlen, hogy dolgozhat egy iskolában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik