Nagyvilág

Senki sem hitt benne, de a politikában is léteznek csodák

A 28 éves Alexandria Ocasio-Cortez csak egy amerikai előválasztást nyert meg, de története jól mutatja, hogy a lakosságnak mennyire szüksége van új politikai szereplőkre.

Június 26-án előválasztást tartottak New Yorkban a demokraták, és az esemény sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint elsőre tűnik, hiszen a 28 éves Alexandria Ocasio-Cortez győzött Joe Crowley-val szemben, aki a Demokrata Párt egyik legjelentősebb embere a képviselőházban.

Hogy mekkora meglepetés volt mindez, arra a legjobb bizonyíték ez a videó, amely az eredmény kihirdetésének pillanatában készült.

Hogy mindenki érezze, miért érte váratlanul annyira Amerikát az eredmény, vázolunk néhány körülményt:

  • a 28 éves Ocasio-Cortez azt az 56 éves Crowley-t győzte le, akit a demokrata képviselőházi frakció következő vezetőjének tartottak,
  • a 28 év már önmagában is elég kevésnek tűnik egy élvonalbeli politikusnak, viszont amellett sem mehetünk el, hogy a képviselőházi vezetők legalább 77 évesek.

Alexandria-Ocasio Cortez végül 57,5-42,5 százalékra győzött a Bronxot és Queenst is magában foglaló körzetben, úgy, hogy három héttel a választások előtt 36 százalékpontos hátrányt jósoltak neki. Bár ha valahol, Amerikában elég jól tudják 2016 óta, hogy nem mindig lehet megbízni a közvélemény-kutatók számításaiban.

A mostani győzelem után pedig a 28 éves Ocasio-Cortez könnyen bezsebelheti a novemberi választást, és kongresszusi képviselővé válhat. A váratlan fordulathoz természetesen magának az elnöknek is volt egy-két szava, Donald Trump Twitteren emlékezett meg, Crowley vereségét pedig egészen váratlan dologgal indokolta, miszerint

lehet, hogy kedvesebb és tisztelettudóbb lehetett volna az elnökkel.

Az előválasztás győztesének azonban korántsem ilyen tervei vannak, egyik legutóbbi interjújában elég egyértelműen fogalmazott, hogy képzeli el jövőbeli kapcsolatát Trumppal.

Nem hiszem, hogy tudja, hogy kell bánni egy bronxi lánnyal

– jegyezte meg.

De ki is az a 28 éves nő, akit most fél Amerika politikai sztárnak tekint?

Alexandria-Ocasio Cortez önmagát demokratikus szocialistának tartja, ami elmondása szerint abban áll, hogy

  • az egészségügyi ellátást emberi jognak tekinti,
  • minden gyerek számára, függetlenül attól, hova született, elérhetővé kellene tenni a felsőfokú oktatást, illetve
  • senkinek nem kellene hajléktalanként élnie, amíg vannak olyan középületek, amik otthont biztosíthatnának számukra.

Ocasio-Cortez egyik kampányvideójában arról beszélt, hogy az olyan nők, mint ő, nem szoktak választásokon indulni, és egyébként ő sem született sem jómódú, sem hatalommal bíró családba. A Puerto Ricó-i anyával és New York-i apával rendelkező politikus közölte:

Olyan helyen születtem, ahol az irányítószámod dönti el a sorsod.

Eredetileg nem készült politikusi pályára, de azt mondja, amikor látta, hogy a családok egyre nehezebben boldogulnak a növekvő rezsi és a stagnáló fizetések mellett, úgy érezte, ki kell állnia értük.

Videóiban a körzet lakói mind arról beszélnek, hogy egyre nehezebben boldogulnak, és most látják az esélyt arra, hogy valaki az ő érdekeiket is képviselje. Abból is látszik, a helyiek mennyire igényelték a változást, hogy maga Ocasio-Cortez saját bőrén is megtapasztalta, hogy még a fiatalabb korosztály is képviseltette magát a voksoláson.

TORNILLO, TX – JUNE 24: Alexandria Ocasio-Cortez egy a menekült családok szétválasztását ellenző tüntetésen
Fotó: Joe Raedle/Getty Images

Mint mondta, a szavazás napján találkozott két 19 éves fiatallal, akik elújságolták neki, hogy épp most szavazták rá, ami tekintve, hogy egy novemberi félidős választásokat felvezető előválasztásról van szó, nem mondható túl általánosnak.

A szocialista politikus egyébként korábban gyerekkönyvet írt, aktivista volt, részt vett Bernie Sanders kampányában is. Novemberben pedig a republikánus Anthony Pappas lesz az ellenfele az alapvetően demokrata körzetben.

A New York Timesnak Ocasio-Cortez egyik volt tanára elmondta, volt tanítványa már az iskolai projektmunkákat is „politikai lencsén” keresztül nézte, ekkor is látszott, hogy az a célja, hogy a különböző sorsú embereken segítsen.

Az előválasztás győztese olyannyira nem szokványos múlttal rendelkezik, hogy februárig egy Flats Fix nevű bárban dolgozott, aminek honlapján egyébként még mindig ott a fotó, amin Ocasio-Cortez épp egy koktélt készít. Ekkoriban még a pult mögötti munkája végeztével innen indult el a különböző politikai találkozókra és kampányeseményekre.

A kampány első felét azzal töltöttem, hogy elmentem az emberek lakására, ők pedig áthívták a szomszédaikat. Ezzel telt a kampány első hat-hét hónapja

– mesélte.

A szocialista politikus a választási győzelem után többek közt azzal indokolta sikerét, hogy ő személyesen is átélte azokat a problémákat, amikkel Bronx és Queens lakosságának nap mint nap szembe kell néznie.

Anyukám takarítónő volt és iskolabuszt vezetett, amikor a családunk anyagi helyzete a csőd szélén állt. Én pultozni kezdtem és pincérnőnek álltam. Én megértem a dolgozói amerikaiak problémáját, mivel magam is átéltem őket.

Ocasio-Cortez pedig nemcsak saját körzete problémájával törődött, többször élesen bírálta Trump politikáját, illetve személyesen is lement a mexikói határhoz, ahol a Bevándorlási és Vámhatóság (ICE) megszüntetéséért tüntetett.

Egy tanulságot pedig már biztosan hozott a fiatal politikus indulása és győzelme: az 56 éves Joe Crowley-nak hiába volt utoljára 2004-ben egyáltalán ellenfele az előválasztáson, a mostani ellenfelét biztosan komolyabban kellett volna vennie.

Kiemelt kép: Scott Heins/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik