Sport

Egy szoros, egy sima játszma: Li Na a győztes

li na (li na)
li na (li na)

A kínai Li Na nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokság női versenyét, miután a szombati döntőben 7:6 (7:3), 6:0 arányban legyőzte a szlovák Dominika Cibulkovát.

A negyedik helyen kiemelt, februárban 32 éves Li, aki harmadik fináléját vívta Melbourne-ben, 1 óra 37 perc alatt kerekedett felül 24 éves pozsonyi riválisán úgy, hogy az első, szoros – végül rövidítésben megnyert – játszmát követően a másodikban már iskolajátékkal diadalmaskodott, egyetlen gémet sem vesztve.

Fotó: Europress

Sikerével kettejük különmérlegét 5-0-ra javította a világranglistán negyedik kínai teniszező, aki pályafutása kilencedik tornagyőzelmét aratta.

A vuhani játékos pályafutása kilencedik tornagyőzelmét aratta, Grand Slam-versenyen a 2011-es Roland Garros után másodszor diadalmaskodott, és sikeréért 2 650 000 ausztrál dollárt (51,7 millió forint) kapott.

Eredmény – Australian Open, nők, döntő

Li (kínai, 4.)-Cibulkova (szlovák, 20.) 7:6 (7-3), 6:0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik