Sport

A vártnál jóval könnyebben jutott döntőbe Nadal

Rafael Nadal (rafael nadal, )
Rafael Nadal (rafael nadal, )

Rafael Nadal lesz Stanislas Wawrinka ellenfele az Australian Open fináléjában, miután a spanyol három szettben legyőzte Roger Federert.

A találkozót megelőzően szoros összecsapásra számítottak a sportág szakértői. Egyrészt Rafael Nadal kézsérülése miatt – a világelső kezét a negyeddöntőben többször is be kellett kötni -, másrészt svájci ellenfele eddig mutatott játéka miatt.

Fotó: Europress

Az első játszmában mindketten bőven legjobb tudásuk alatt teniszeztek, s miután egyszer sem sikerült elvenniük a másik adogatását, következhetett a rövidítés. A tie-breakben Nadal összpontosított jobban, s bár Federer 5-1-ről 5-4-re is feljött, a spanyol két remek szervával 1-0-s előnybe került.

Ez láthatóan megtörte 17-szeres Grand Slam győztes svájcit, a második játszmában egyre többet hibázott, míg Nadal játéka feljavult, s pillanatokon belül egy szettre került a döntőbe jutástól.

A harmadik szett elején breakelte Federert a balkezes klasszis, s az elvesztett adogatást hiába vette gyorsan vissza a világranglistán hetedik helyen álló svájci, rendre elütötte a labdákat, Nadal pedig újra fogadóként tudott játékot nyerni. A hispániai teniszező ezután nem adta oda egy adogatását sem ellenfelének, sőt, fogadóként sikerült megnyernie a mérkőzést.

Eredmény – Australian Open, férfiak, elődöntő:

Nadal (spanyol, 1.)-Federer (svájci, 6.) 7:6 (7-4), 6:3, 6:3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik