Kultúra

Íme az év legrosszabb filmjei

A Föld után és a Movie 43 málnaszüretet tartott; Adam Sandler kivételesen nem kapott citromdíjat.

A Föld után című sci-fi és a Movie 43 vígjátéknak ítélték oda idén a legtöbb Arany Málna-díjat Hollywoodban. Adam Sandler, aki már többször elnyerte az év legrosszabb színészeinek járó díjat üres kézzel távozott a szombati Los-Angeles-i díjkiosztóról.

A Will Smith és fia, Jaden Smith főszereplésével készült A Föld után című film három Arany Málna-díjat kapott, Jaden Smith a legrosszabb férfi alakítás díját, apja a legrosszabb férfi mellékszereplő díját kapta, sőt a mozinézők kettejüknek ítélték oda a legrosszabb színészpáros díját is.

A 130 millió dollár költségvetéssel készült filmet, amelynek egyik forgatókönyvírója Will Smith volt, M. Night Shyamalan rendezte, és a Columbia Pictures stúdió egyik nagy bukása volt tavaly: mindössze 60 millió dollár jegybevételt hozott az észak-amerikai mozikban,

A Relativity Media Movie 43 című szkeccsfilmje, amelyben olyan sztárok szerepeltek, mint Halle Berry, Kate Winslet és Hugh Jackman, lett az év legrosszabb filmje. Az alkotás 19 forgatókönyvírójának ítélték oda a legrosszabb forgatókönyvért járó Arany Málna-díjat, és 13 rendezője kapta a legrosszabb rendezésért járó díjat.

A legpocsékabb filmeknek járó díjakról az Arany Málna Alapítvány mintegy 800 tagja dönt nyolc kategóriában, a kilencedik kategóriát – a legrosszabb színészpárosét – a Rotten Tomatoes filmes honlap olvasóinak szavazatai alapján ítélik oda az Oscar-díj ellenpontjaként. A díj egy golflabda-nagyságú, szuper 8-as filmtekercsre helyezett, aranysárgára festett málnaszem.

A díjazottak ritkán mennek el az ünnepélyes díjkiosztóra, bár Sandra Bullock 2010-ben megjelent a díjátadón, hogy átvegye a legpocsékabb női alakítás és a legrosszabb színészpáros díját az Ő a megoldás című filmben nyújtott alakításáért. Igaz másnap Bullock Oscar-díjat kapott A szív bajnokai című filmben játszott szerepéért.


Adam Sandler. Fotó: Europress Fotóügynökség

Adam Sandler, aki pályafutása során már több mint 20 citromdíjat zsebelt be, szombaton üres kézzel távozott, a Nagyfiúk 2. vígjáték főszerepéért kapott jelölése idén nem változott díjjá.

A legrosszabb női alakítás díját idén Tyler Perry vehette át az A Madea Christmas című filmben játszott szerepéért, a legpocsékabb női mellékszereplő Kim Kardashian lett Perry Temptation című filmjében nyújtott alakításáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik