Ha a gázolaj világpiaci ára 60 dollár fölé emelkedik, és a sütőipar nem kap állami támogatást, elkerülhetetlen lesz a kenyér árának 10–15 százalékos emelése – nyilatkozta a lapnak Ilonka Boldizsár, a magyar sütőipar 70 százalékát lefedő, Magyar Pékszövetség elnöke.
Ilonka elmondta, hogy eddig azért nem emeltek, mert a liszt ára augusztusban kilogrammonként 22–25 forinttal csökkent. Szerinte a 110-120 forintos helyett a 140 forintos átadási ár lenne indokolt a kilós fehérkenyerek esetében.
A szövetség becslése szerint az éves szinten 82 milliárd forintra tehető bolti forgalmú sütőipari szakágazatban 55 százalékos arányban a kereskedelem részesedik, a fennmaradó 45 százalékon osztozik a gabonatermelő, a malom és a sütőipar. Az is sokat segítene sütőiparon, ha ez az arány a kereskedelem kárára megváltozna – vélekedik a szakember.