57 nyerőt ütött Sarapova a mérkőzés során, de ez is kevés volt a mai Kerber ellen a továbbjutáshoz.
A német lány már az első játékban elvette ellenfele adogatását, 5-3-nál azonban megremegett a keze, Sarapova tie-breakre tudott menteni. Ekkor minden erejét és tudását összeszedte Kerber, s végül remek végjátékkal behúzta az első játszmát.
A második szettben magára talált az orosz játékos, s 49 perc alatt egyenlíteni tudott.
Fotó: Europress fotóügynökség
A döntő játszmában Kerber gyorsan elhúzott 3-0-ra, 5-2-nél azonban Sarapova hozta az adogatását, majd elvette a németét, így másodszor is adogathatott a meccsben maradásért.
Végül egy nagyon hosszú játékot követően, amiben Sarapova ugyan hat meccslabdát is tudott hárítani, Kerber a hetediket már nem hibázta el, így ő lehet ott a legjobb nyolc között.