Sport

Módos Péter ezüstérmes a birkózó-Eb-n

A kötöttfogásúak 55 kg-os kategóriájának döntőjében Módos Péter nagy csatában kapott ki a belgrádi birkózó-Európa-bajnokságon.

A tavalyi világbajnokságon ötödik, ezzel olimpiai kvótás Módos Péter a selejtezőben villámgyorsan, mindkét menetben gyorsan 6-0-ig jutva búcsúztatta a szerb Kristian Gazdagot, a nyolcaddöntőben pedig a kétszeres junior világbajnok bolgár Alekszandar Kosztadinovval vívott nagy meccset, melyet végül három menetben nyert meg.

Módos az elődöntőben az orosz Mingijan Szemjonovval mérkőzött. Az első menetet a magyar, a másodikat viszont az orosz nyerte, így a harmadik szakasz döntött. Abban egészen a végéig nem született pont, következett a sorsolás, ami az orosznak kedvezett, ő védekezhetett térdelőhelyzetből, ám Módosnak sikerült megpörgetnie, így készülhetett a fináléra.

A magyar csapat tájékoztatása szerint a 24 éves versenyző a döntőben óriási csatát vívott az azeri Roman Amojannal. Az első két menet után döntetlen volt az állás, a harmadik végén pedig hiába védekezte ki Módos térdelőhelyzetből riválisa akcióját, a mérkőzésvezető megintette őt, így az azeri örülhetett.

“Szerintem jogtalan intéssel kapott ki, botrány van a csarnokban” – mondta feldúltan a távirati irodának Maróthy István, a magyar szövetség szakmai alelnöke.

“Az első menetben eldobták Petit, a másodikban viszont kiemelte riválisát, aki lábat fogott, amiért megintették. A harmadik menet végén kivédekezte az azeri akcióját, ám folyamatos elmozgásért megintették. Volt egy kis elmozgás, de én nem láttam, hogy folyamatos lett volna, szerintem szabályos volt, amit csinált – nyilatkozta Struhács György, a kötöttfogásúak szakágvezetője. “Összességében egész nap jól birkózott, de azért voltak még hibák, amiken javítanunk kell. Mindenképpen biztató volt a teljesítménye, és az olimpiáig még elég időnk van arra, hogy a hiányosságokat bepótoljuk.”

Módos korábban kétszer, 2008-ban és 2010-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. A mostani második hely pályafutása eddigi legjobb eredménye.

A kötöttfogásúak 120 kg-os kategóriájában szereplő Deák Bárdos Mihály a selejtezőben a svéd Eddy Bengtssont, a legjobb 16 között pedig az olasz Rocco Daniele Ficarát verte nagyon magabiztosan, egyaránt két menetben.

A 37 éves, ötszörös világbajnoki ezüstérmes, 2001-ben Eb-győztes nehézsúlyú a negyeddöntőben a litván Mindaugas Mizgaitisszel mérkőzött és három menetben nyert. Deák Bárdos a török Riza Kayaalppal találkozott a négy között, s két szoros, 1-0-ra elveszített menetben maradt alul, így az éremcsatározások során a bronzért küzdhetett.

A tavaly Eb-harmadik, már biztos londoni induló Deák Bárdos végül lecsúszott a dobogóról, az ötödik helyen végzett. Maróthy István tájékoztatása szerint a magyar versenyző az első menetet egy ponttal bukta el az örmény Jurij Patrikejev ellen, a másodikban pedig ellenfele lefojtotta őt, így tusvereséget szenvedett.

A 96 kg-os Rizmajer György szintén nyerni tudott a selejtezőben, a finn Timo Kalliót győzte le, a nyolcaddöntőben azonban kikapott a tavaly Eb-ezüstérmet nyert, világbajnoki hetedik örmény Artur Alekszanjantól.

Miután legyőzője a döntőbe verekedte magát, Rizmajer a vigaszágon folytathatta, ahol első meccsét megnyerte a horvát Sinisa Hogac ellen, a második körben viszont két menetben maradt alul az ukrán Szerhij Rutenkóval szemben, így kiesett.

“Misi a szívét-lelkét kitette megint a szőnyegre. A litván ellen tulajdonképpen pontosan ez döntött a javára. Azt ugyanakkor sajnos látni kell, hogy a török és az örmény is jobb nála. Rizmajer Gyuri négy meccset birkózott, aminek nagyon örülök. Nála elsősorban a rutintalanságán múlt, hogy nem szerepelt még jobban” – összegzett Struhács György.

A már biztosan londoni olimpiai résztvevő Módos a magyar küldöttség negyedik dobogós helyezését szerezte meg Belgrádban, miután csütörtökön a szabadfogású Ligeti Dániel (120 kg) második, Hatos Gábor (74 kg) pedig harmadik lett, míg kedden a szintén szabadfogású Wöller Gergő (66 kg) bronzérmet nyert.

A vasárnapi Eb-záráson három magyar, Korpási Bálint (66 kg), Szabó Martin (74 kg) és Lőrincz Viktor (84 kg) lép szőnyegre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik