Tech

Az androidosok ingyen SMS-ezhetnek már számítógépről is

Kiváló hírünk van azoknak, akiknek Android operációs rendszer fut az okostelefonján: a Google elindította az Android Messages nevű szolgáltatásának asztali gépről is elérhető változatát, amivel (az iOS-en és MacOS-en évek óta létező megoldás mintájára) a telefonra érkező üzeneteket olvashatók, de

ami még jobb, hogy a szoftver üzenetküldésre is alkalmas.

Az Android Messages használatához le kell tölteni az alkalmazást a telefonra, majd ha a számítógépünkön (PC vagy Mac) is szeretnénk használni, akkor az alábbi lépéseket kell követni:

  • A telefonon nyissuk meg az Android Messages applikációt
  • Az alkalmazáson belül válasszuk ki a More Options menüt (három egymás mellett lévő kis pötty jelzi), majd bökjünk a Messages for web lehetőségre
  • Ha ez megvan, a telefonnal szkenneljük be a számítógépen megjelent QR-kódot

Ha elsőre nem működik a dolog, vagy nincs Messages for web opció, ne keseredjen el senki, a Google folyamatosan teszi elérhetővé a lehetőséget, így sikertelen próbálkozás esetén újra végig kell menni a fenti folyamaton pár órával később. Remek hír továbbá, hogy az asztali Android Messages nemcsak szövegek küldésére alkalmas, de képek, gifek és matricák is továbbíthatók, méghozzá teljesen ingyen, szolgáltatótól függetlenül – csak wifi vagy mobil adatforgalom szükséges hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik