Szórakozás

Beyoncé a Mona Lisa előtt rappel striciláncos férjével

Beyoncé és Jay-Z olyan magasságokat értek el az utóbbi években, hogy mondanivalójuk mélységét már csak úgy tudják kifejezni, ha a párizsi Louvre-ban forgatnak hozzá videóklipet. Beyoncé és Jay-Z most Carters – ez a hivatalos vezetéknevük – néven álltak össze és dobták piacra új, Apeshit című számukat, amihez tényleg kibérelték az egész múzeumot, és ahogy a címben is olvasható,

valóban a Mona Lisa előtt rappeltek a több szempontból is rettenetesen művészi videóban.

Az apeshit egyébként bár szó szerinti fordításban majomszar, az amerikai szlengben valójában azt jelenti, hogy valaki nagyon dühös – a kifejezés eredete pedig onnan ered, hogy a majmok dühükben előfordul, hogy szart dobálnak.

Beyoncé és Jay-Z amúgy tényleg nagyon dühösek, és ez a dalszövegben is hallható, amikor Jay-Z arról rappel, hogy nem hajlandó fellépni a Super Bowl-on, illetve hogy kissé sértődött, amiért nem kapott Grammy-díjat legutóbbi albumáért.

A videóklipet egyébként Ricky Saiz rendezte idén májusban, de nem ez az első eset, hogy Beyoncé és családja mindenféle jöttment turista nélkül élvezhette a Louvre vendégszeretetét. Négy évvel ezelőtt egyszer már jártak hasonló módon a párizsi múzeumban.

A post shared by Beyoncé (@beyonce) on Oct 11, 2014 at 5:28am PDT

Van itt pénz.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik