A legnagyobb osztrák fejlett technológiai vállalat, a Victory Industriebeteiligung Tech ipariberendezés-gyártó az első kilenc hónapban 59,2 millió eurós adó utáni veszteséget szenvedett, több mint kétszer nagyobbat az egy évvel korábbi 22,2 millió eurós hiánynál, az energiaátviteli és a víztechnikai részlegének szanálására elszámolt egyszeri költség miatt.
Jelenleg a német Siemens fel akarja vásárolni a VA Techet. Az egész évre 65-70 millió eurós adó utáni veszteséget jósoltak hétfőn a VA Technél, az átalakítás költsége miatt. Ez a költség a harmadik negyedben 50,2 millió euró volt, ebből a nagy-britanniai, edinburgh-i transzformátorgyár bezárására 35 millió euró jutott.
Kétévi veszteség után az év elején még nyereséget vártak adó után a VA Technél, és erősen remélték az üzemi eredményének növekedését is.
A forgalom az első kilenc hónapban 2,847 milliárd euró volt, 3 százalékkal több a tavalyi első kilenchavi 2,676 milliárdnál. A megrendelések 15 százalékkal gyarapodtak. Ugyancsak hétfőn jelentették be, hogy a VA Tech legnagyobb részvényese, Mirko Kovats eladta 17 százalékos részesedését a német Siemens osztrák részlegének, a Siemens Österreich AG-nak. Az árat nem közölték, a tőzsdei ár alapján a részesedés 133 millió eurót érhet. Ezzel a Siemens a legnagyobb VA Tech részvényes, az állami ÖIAG vagyonkezelőnek 14,7 százaléka van a VA Techben, a többi részvény közkézi.
A Siemensnél ugyanakkor közölték, hogy részvényenként 55 eurós ajánlatot tesznek a VA Tech összes részvényére, 825 millió euróra értékelve a cég egészét. Ez a Siemens második kísérlete az idén. Az előzőt, szeptemberben, mind az osztrák kormány, mind a vállalatvezetés elutasította, a munkahelyek bezárásától tartó szakszervezetek tiltakozásával támogatva. Most a Siemensnél úgy nyilatkoztak, hogy a VA Tech minden ágazatát tovább akarják működtetni. A VA Tech vezetése és az osztrák versenyhivatal hétfő délelőtt még nem nyilvánított véleményt. Korábban arról volt szó, hogy a VA Technél tőkeemelést hajtanak végre, amelyben az ÖIAG is részt vesz, és a Siemens ugyancsak érdeklődött.
A VA Tech kereskedelmét hétfő délelőtt felfüggesztették a bécsi értéktőzsdén, pénteken 51,00 eurón zárt, 50,59 eurós nyitás után. Ötvenkét héten belül 54,68-22,92 euró között alakult. Hétfő délelőtt a Siemens 60,25 euró volt a frankfurti értéktőzsdén, 0,38 százalékkal olcsóbb a pénteki, 60,48 eurós zárónál.
