Mobil

Erre a csókra sokáig emlékezni fogunk

Los Angelesben már javában zajlik az idei E3, a világ legnagyobb játékexpója, ahol a kiadók sorra mutatják be a legújabb és még készülőben lévő portékájukat. A Sony magyar idő szerint kedd hajnalban tartotta a saját sajtótájékoztatóját, ahol többek között új előzetest kapott a The Last of Us Part II is, amit év elején 2018 egyik legjobban várt programjának választottunk.

Az új kedvcsináló egy csodás animációval kezdődik, amiben az egyik főszereplő, Ellie szenvedélyes, és emlékezetes csókot vált egy lánnyal, majd kapunk némi ízelítőt a konkrét játékmenetből, amiben ismét hangsúlyos szerephez jut a lopakodás, a fegyveres- illetve közelharc, a sasszeműek (és a jó memóriával rendelkezők) pedig kiszúrhatják, hogy milyen újdonságok várnak ránk az előző epizódhoz képest.

A The Last of Us Part II a 2013-as az év egyik legjobb játékának, a PlayStation-exkluzív The Last of Us-nak a folytatása. A Naughty Dog fejlesztőcsapat alkotása annak idején kiválóan ötvözte a népszerű zombis témát és a lövöldözős játékmenetet egy érzelemgazdag és elgondolkodtató történettel. A posztapokaliptikus kaland ugyan normális lezárást kapott, de a jelentős siker után egyértelmű volt, hogy

folytatás készül, ami 2018-ban érkezik PlayStation 4-re.

A The Last of Us Part II történetét egyelőre hét lakat alatt őrzik, annyit tudunk, hogy Joel és Ellie visszatérnek, de a történetet mozgató konfliktusokról egyelőre semmi nem szivárgott ki. A mostani bemutató ugyan már játékmenetet is tartalmaz, de kérdőjelek továbbra is akadnak (merre van Joel?), az viszont elég világos, hogy a folytatás sem tündérmeseként fog bevonulni a köztudatba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik