A The Hollywood Reporter számolt be róla, hogy 83 éves korában elhunyt Kira Muratova ukrán filmrendező, forgatókönyvíró és színész, akinek nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Hosszú búcsúzások (1971), a Végelgyengülés (1990), a Három történet (1997) és a Másodrangú emberek (2001).
Muratova az odesszai otthonában halt meg, a THR úgy tudja, hogy egy ideje súlyos beteg volt.
Eredeti nevén Kira Georgiyevna Korotkova 1934-ben született a ma Moldovához tartozó Soroca városában és filmezni az 1950-es évek végén kezdett. Pályafutása során mintegy huszonkét alkotást, főleg nagyjátékfilmeket, illetve rövidfilmeket és dokumentumfilmet rendezett. Ezek közül tizennégyet ő maga is írt, valamint háromban, az 1958-as Vesenniy dozhd című rövidfilmben, majd az 1968-as Rövid találkozások és az 1969-es Opasnye gastroli című mozifilmekben játszott is.
A 2010-es években visszavonult a filmszakmától, utolsó rendezése a 2012-es Vechnoe vozvrashchenie című dráma volt.
Az évtizedek során számos díjjal tüntették ki filmjeiért, 1990-ben a Végelgyengülésért Ezüst Medvét nyert a Berlinalén.